Lélekszerelés

Van az életünkben sok dolog, ami valamiért nem akar összejönni. Hiába teszünk bármit is nem sikerül.

Az első és legfontosabb dolog, hogy tisztázzuk, milyen módon tűzzünk ki célokat. A cél meghatározás az nagyon fontos, de sajnos sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy a cél eléréséhez vezető utat is meg akarjuk határozni. Az pedig sok esetben nem vezet sikerre. Azért van ez így, mert a világunkban minden összefügg mindennel. Így a céljaink megvalósulásának is egyeznie kell a többiek céljaival. (Csak olyan célok esetében következik, be a megvalósulás, amelyek pozitív irányba, vagy semlegesen érintik az élettervünk beteljesítését, és nem akadályoznak másokat!) Hiába lenne nekünk valami nagyon jó, ha az másokat akadályoz az élettervük megvalósításában, akkor az nem valósul meg.

Ez azt jelenti, hogy ha szeretnénk egy lakást, akkor döntést kell hoznunk. Pl.: hol szeretnénk, mekkorát, mennyiért, milyen paramétereknek kellene megfelelnie, stb… Szóval először döntést hozunk, hogy mit szeretnénk leginkább. De ezek után fel kell állítanunk egy sorrendet, hogy mi az amiről le tudunk mondani, milyen sorrendben, amíg el nem jutunk a minimum tervig. A legvégén a „legyen meg a Te akaratod” gondolattal útjára kell engedni a kívánságot. Innentől csak figyelni kell. Mert ha mi megtesszük a magunkét, pl.: keressük a lakást, a fenti módon, a feltételek szerint, akkor megsegítenek az égiek is. De csak a döntés és a tettek után. Amennyiben nem hozunk döntést, hanem előre variálunk, vacillálunk, hogy vajon Budán, vagy Pesten lenne-e jó lakni, addig nem tudnak segíteni az égiek sem. Annál is inkább nem, mert mint említettem, a változást a többiek létezésével is összhangba kell hozni. Csak eldöntött dolgokat kezdenek el szervezni a feladat nehézsége miatt. A fontossági sorrend felállításával megadjuk a lehetőséget az égieknek, hogy az ő többlettudásuk alapján a számunkra legjobbat adják nekünk.

Ha túlzottan ragaszkodunk bizonyos feltételekhez, amelyek nem teljesülnek, akkor felül kell vizsgálni őket. Ugyanis elképzelhető, hogy mi magunk nem tudunk egy jövőbeni bekövetkező eseményről, amely esetén nem lesz szükség az általunk kívánt kritérium teljesülésére. Esetleg valamilyen tévedés az alapja a kívánságunknak. Szóval, ha a listánkon Buda az esélyes és mégis folyton pesti ingatlanokkal találkozunk, amelyek megfelelnének, akkor meg kell gondolni, hogy nem tudunk-e lemondani a budai területről. Valószínűleg van valami általunk nem ismert ok amiért a pesti lakhely jobban nekünk való. Az egyensúlyt azonban meg kell találni, mert minden kis kudarc nem okozhatja elbizonytalanodásunkat! A jelek azonban, ha figyelünk, egy felé mutatnak. Ha jót akarunk magunknak, akkor megtanuljuk kívülről is megfigyelni az eseményeket, levonni a tanulságokat, és tovább lépni az égiek által javasolt úton, az általunk választott irányba.

Van még egy buktatója a céljaink megvalósulásának, a cél rossz meghatározásán kívül. Amennyiben a céljaink megvalósulásához változnunk is kell, vagy maga a változás a cél, akkor sok borsot tör az orrunk alá a megszokások természete.

Amikor kimondjuk a problémánkat és eldöntjük a megoldást, akkor 50%+1 szavazattal elindultunk a változás útján. Tesszük, amit elhatároztunk, de a végén sokszor nincs sikerélményünk. Pontosabban elmarad a vég, hiszen nem valósul meg a változás. Azért van ez, mert a megváltoztatandó dolgot nem csak akkor követjük el, amikor észre vesszük, hanem sokszor zsigerből, megszokásból is alkalmazzuk a hibás módszert. Így a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem történik meg a változás, hiszen egy csomó alkalommal önkéntelenül a régi beidegződés szerint „rosszul” lépünk.

Ilyenkor azt tehetjük, hogy valamilyen meditatív állapotban megkérjük az Istent (az égieket), hogy segítsenek észrevenni azokat a pillanatokat, amikor akaratlanul, megszokásból a „rossz”, elavult, általunk már nem szeretett, módszert alkalmazzuk. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint figyelni! Ha észrevesszük a pillanatot, akkor csak annyit kell tennünk, hogy a döntésünknek megfelelő, új módszert alkalmazzuk. Pl.: ha társra vágyunk, akkor nem zárkózunk el a találkozásoktól, programoktól. Persze az is fontos, hogy ott jól érezzük magunkat, tehát nem kell mindenhová elmenni, csak oda ahol jól érezhetjük magunkat. Azt pedig jól meg kell vizsgálni, hogy az ok, ami miatt lemondunk valamiről, ami az álmunk megvalósulásában segíthetne, az egy valós számunkra fontos indok, vagy csak egy elv, amelyről akár le is mondhatunk, mert nekünk nem olyan fontos csak éppen megszoktuk, otthon úgy tanultuk, stb… Pl.: nem megyek zenés szórakozó helyre, mert ott nem lehet megismerkedni, normális pasikkal, nőkkel. Ez talán még igaz is lehet, de akkor is marad még az oda út, a visszaút. Esetleg valaki közben egy jobb programot ajánl, stb… Képzeljük el, milyen nehéz lehet egy véletlen találkozást összehozni, úgy hogy az egyik fél, semmiképpen sem akar arra menni, amerre a másikkal összefuthatna. Bizony a lehetőségek létrejöttében nekünk is részt kel vállalnunk. Sokszor a legképtelenebb ötletek hozzák a legváratlanabb, de legjobb megoldást!

Először is tisztázni kell, vajon miért lesznek egyesek öngyilkosok.

Két csoportot különböztetek meg az öngyilkosok között. Az első csoportba azok tartoznak, akik taktikai okból, zsarolásból lesznek időről időre öngyilkosok. Ők a figyelemért, ami megegyezik az energiával amit egymásnak a figyelem által adunk, lesznek mindig újra és újra öngyilkosok. Általában csak fenyegetőznek. Ha mégis tettlegességre kerül a sor, akkor is úgy intézik, hogy még időben rájuk találjon valaki. Egyszerű játszmáról van szó, ahol a szegény én játszmája viszi a döntő szerepet. Megoldás csak abban az esetben lehetséges, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy kilépjünk a játszmából, megkockáztatva azt, hogy szerettünk egyszer elszámolja magát és tényleg belehal a kísérletbe. Ne feledjük, hogy nem mi vagyunk az ő döntéséért felelősek. Mindenki a saját döntéséért felelős, még az ilyen hányatott és nehéz sorsú hozzátartozónk esetében is ez az igazság.

A másik csoport a valódi öngyilkosok csoportja. Ők nem játszmáznak. Próbálkozásuk általában sikerrel jár. Sok esetben visszafordíthatatlan módszerekkel élnek. 10. emelet, vonat, stb… Őket nem lehet az utolsó stádiumban eltéríteni, megmenteni. Nem is igénylik. Ők azok, akik olyan mértékben elégedetlenek az életükkel, hogy eldobják azt. Sokuk már a következő életét éli, nem törődve azzal, hogy még ezen életükben is sok feladat van, amit meg kellene oldaniuk. Azzal, hogy eldobják életüket, sajnos a következő élet, kívánt formában való megélését hiúsítják meg, annak ellenére, hogy ez lett volna a cél, az idő siettetésével, a korai halállal.

Van egy speciális eset is. Ilyenkor a leesett energiájú lelket (általában italozás után, közben), embert, megszállja egy már halott, notórius öngyilkos, és ő hajtja, hajtatja végre az életrövidítést. Az ő uralmának mértéke határozza meg az önpusztítás sikerességét. Ebben az esetben a megszállás megszűntetése szinte azonnali megoldást jelent.

Az látszik, az öngyilkosság nem egy könnyedén kezelhető dolog. Nagy hangsúlyt kell kapjon az odafigyelés, hogy időben lehessen segíteni. Fontos, hogy az abnormális, szokatlan eseményeknek igenis tulajdonítsunk jelentőséget és ne csak legyintsünk rájuk. Ha ismerjük a hozzánk tartozót, akkor a rendellenes viselkedés feltűnik és még segítséghez juttathatjuk az arra rászorulót. Bátorság kell, mind a probléma felismeréséhez, mind az érintettel való megbeszéléshez, sőt a segítség kéréséhez is. Könnyedén átlépünk egyes fél szavakon, mondatokon, amelyek pedig mutatják, hogy baj van. Figyeljünk, hát egymásra és ne a játszma részese legyünk, hanem tényleg segítsünk az arra rászorulóknak.

A sorsod meg van írva az asztrológia szerint. Nem menekülhetsz az elől, hogy megélj dolgokat. A sorsodat te irányítod és olyannak élsz meg mindent, amilyennek akarod a spiritualitás szerint. Nem ellentmondás ez?

Nincs ellentmondás, abban a pillanatban, ha nem csak a most megélt életeddel számolsz. Amikor életfeladatot választasz, a leszületésed előtt, akkor meghatározol pár olyan eseményt, amelyet meg kell élned. Ezekkel kapcsolatos tapasztalatokra szükséged van. Ezek az események csak akkor kerülhetőek el, ha a megtanulandót előbb megtanulod, egy másik esemény megélése során. Tehát vannak előre meghatározott tanulandó feladataink. De minden döntéshelyzetben eldönthetjük, hogy vállaljuk-e a tanulást vagy elkerüljük a gyakorlatot.

Amennyiben túl sokszor kikerüljük egy feladat megoldását, nem vagyunk rá hajlandóak, akkor idő előtt visszahívnak minket valami komoly betegség segítségével. Ez akkor következik be, ha a további életünk, már túl sokat ártana a fejlődésünknek. Mi döntünk az életfeladat felvállalásakor is, sőt abban is, hogy az előkerülő feladatokat megoldjuk-e vagy sem. Csak azt ne feledjük, hogy minden döntésünknek következménye van. Függetlenül, hogy számunkra kellemes vagy kellemetlen. Az általunk elvégzendő feladatot először finoman jelzik, majd egyre karakteresebb figyelmeztetéseket kapunk. A végén, ha nem tudnak minket "bele kényszeríteni", akkor jön a hazahívó, hazavivő halál, hogy ne ronthassunk tovább a helyzetünkön. Az idő előtti "halálos" betegségek, a legtöbb esetben az életútról való letérést mutatják. Amennyiben a haladásunkat korrigáljuk, joggal bízhatunk a gyógyulásban. A betegség helye pedig jól mutatja, merre keressük a megoldást. Hol, milyen zavar keletkezett az életünkben.

Hogyan zársz le egy kapcsolatot, amit nem is Te hagytál abba? A másik fél lépett le és nem ad magyarázatot. (akkor se, azóta se)

Minden kapcsolat 2 emberes dolog! Így az nem fordulhat elő, hogy csak a másik a hibás megszakadásában. Ha nincs is magyarázat, némi önvizsgálattal magunk is rájövünk, mi volt a baj. Őszinte megközelítéssel beláthatjuk, miért lett vége. A legegyszerűbb, ha azzal kezdjük, mi volt az ami nekünk sem felelt meg a kapcsolatban. Vajon, ezeket a dolgokat elfogadtuk, vagy titkon abban bíztunk, hogy a helyzet, vagy a másik megváltozik. Ha így van, ez már elég nagy bajt mutat. Ugyanis ez a változás nem biztos, hogy bekövetkezett volna. Így lehet, a végén mi álltunk volna fel.

Aztán jöhetnek azok a dolgok, amit a kedves elmondott, hibákat, problémákat. Vajon ezek mennyire voltak fontosak számára? Utána következnek az elejtett mondatok, gondolatok. Ezek jól mutatják a vágyakat, vagy a problémák komolyságát. Ha mindezeket megvizsgáljuk, jól látszik, hogy közel sem volt tökéletes a kapcsolat. A problémákat pedig csak közös akarattal lehet megoldani. Valószínű, hogy megbeszéléssel együtt sem jutottunk volna ilyen őszinte megoldáshoz, a szépítések és a konfliktuskerülés miatt. Valószínűleg azt nem tudjuk elviselni, ami abból következik, hogy elhagytak minket. Pl.: értéktelenek vagyunk, nem vagyunk elég jók.

Pedig legfeljebb annyi igaz, az induló gondolatból következően, hogy nem voltunk egymáshoz valók. Kár hibást keresni, nincs! Mindegy ki mit tett, ha ez az eredmény. Olyan nincs, hogy mi vagyunk az álompár, csak ő nem... Akkor nem mi vagyunk! Mert mondjuk ő még nem képes..., vagy mi nem vagyunk képesek... stb... Ha pedig valaki nem az igazival tölti az idejét, akkor azt miért is tenné? Hiszen addig elkerüli őt a boldogság. Kár légvárakat építeni, másokat színezgetni.

Vagy beválik a valóság vagy kár erőltetni! Nézd meg ki ő valójában, mutasd meg ki vagy valójában és ha el tudjátok fogadni egymást ebben a formában, akkor HAJRÁ! Egyébként nincs sok értelme beleképzelni az igazit. Ha el tudjuk fogadni, hogy egy találkozás sem felesleges, mindenből tanulunk és ez közelebb visz minket önmagunkhoz és az igazi társkapcsolathoz, akkor minek bánkódni? Főleg hosszú ideig?! Eddig tartott a lecke, jöhet egy másik! Ha magaddal egy irányba, veled egyező ütembe fejlődőt sodor melléd az élet, akkor annak nem lesz vége, ne félj!

Mitől válik egy együtt élő, rokoni szálakkal egymáshoz kötődő életközösség "családdá"? Mi az oka, hogy egyre több esik szét? És meddig lehet egy családot összetartani, ha már mindenki csak a saját feje után megy?

Az élet folyamata szerint mindig van olyan eseménysorozat, amely beteljesül, véget ér. Utána törvényszerű egy új indulása. Ilyen életkörökből áll az életünk. Amelyek viszont nem teljesen különálló körök, hanem amolyan, spirál szerűen összekapcsolódó, a körre emlékeztető életszakaszok összessége. Mert bár felülről nézve köröket látunk, az életkör befejezésekor egy újabb kör indul, folytonosan egy magasabb szintről. Az életköröket szakaszoknak is hívhatjuk. A megismerkedéskor egy ilyen új életkör indul. Beteljesedik a házasságkötéssel. A következő lépés a gyermekáldás. Ha ez nem valósul meg, akkor a legtöbb esetben a házasság szétesik. Ha megvalósul és megszületik a gyermek, a teljes párkapcsolat gyümölcse, akkor megint új kör indul. Tart ez mindaddig, amíg fel nem nőnek a gyerekek. Ilyenkor is sok házasság tönkre megy, mert az új szakaszban, újra a gyermekek nélkül kell a családi egységet megtalálni, fenntartani.  

A fenti okokon kívül sok házasság azért hullik szét, mert már a választásnál, önmagukat becsapó, nem őszinte embereket találunk. És amikor kiderül az igazság, akkor már régen késő. A tisztelet és az odafigyelés hiánya, a mert megérdemled szlogen segítségével vezet a széthúzáshoz, a fejetlenséghez. A szabály: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ne csapjad be őt, de magadat sem. Ne álomvilágba élj, figyeld meg a valóságot. Az őszinte szeretet segítene. De amit ma szeretetnek hívnak az inkább üzlet. Egy üzleti kapcsolat előbb bomlik fel, mint egy család. Látjuk is elégszer.

Pünkösdkor járt nálam egy erdélyi barátom és a felesége. Ifjú házasok. A vasárnapi ebéd közben a jövő céljairól esett szó. Felvetődött, mint a modern élet egyik elvárása a jogosítvány megszerzése.

Mivel ők egy gazdaságilag szegényebb környékről származnak még nincs autójuk. A beszélgetés során felmerült, hogy talán a férjnek, nevezzük Zsoltnak, le kellene vizsgáznia, meg kellene szereznie a jogosítványt. Utána pedig új célként az autóvásárlás következne. Mert ugyan lehet busszal is közlekedni, de a közelgő gyermekáldás utáni feladatokat is könnyebb lenne egy autó segítségével megoldani. Szó szót követett. A mi Zsoltunk csendben elmesélte, hogy ő bár gondolkodott már ezen a megoldáson, de kicsit tart az autóvezetéstől. Nem érzi magához közelinek a feladatot. Belátja, hogy nagy előre lépés lenne a család életében, de kicsit tart is tőle.

A társaságban ülő egyik kedves hölgy barátom, a mi társadalmi szokásainkhoz mérten, rögtön felvezette, hogy semmi gond, ha a Zsolt nem akar megtanulni vezetni, majd a feleség, Zita megtanul. A felvetésre kis csend kerekedett. Mindannyian vártuk a felénk megszokott választ.

– „Naná, majd én megtanulok, ha neki nem fűlik hozzá a foga.” –

De a válasz nem érkezett. Kis csend után, mialatt Zita végig gondolta a kérdést, a következő választ kaptuk:

Nem úgy van az. NEM AKAROK ÉN AZ URAM ELŐTT EGY LÉPÉSSEL SEM JÁRNI, DE LEMARADNI SEM SZERETNÉK! Majd megcsináljuk együtt!

Eddig a történet. Engem megdöbbentett a válasz egyszerű szép mondanivalója. Az ahogyan a családban elvárható természetes viszonyokat megmutatja. Ahogy felsejlik általa az a viszony, amely biztosítja a család fennmaradását. Nem előtte, de lemaradva se! Tehát együtt. Nem ő, nem én, hanem mi együtt.

Vajon mennyivel csökkenne a válások száma, ha házastársak csak legalább ezt a szabályt betartanák, róla soha meg nem feledkeznének?

A kapcsolatok elkezdése sem könnyű, de befejezni talán még nehezebb. Sokszor kimondjuk: "oké, akkor legyen vége"- aztán megbánjuk. Sokszor meg ott maradunk ahonnan már rég mennünk kéne... A megbocsátás fontos dolog, de meddig? Mi a bocsánatos "bűn", és mi az, ami semmiképp sem tűrhető már el egy kapcsolatban?

Ehhez is őszinteség kell. Ha az ember tudja, mi a jó neki és mi nem, akkor tud döntést hozni. Jó döntést hozni. Idáig viszont nem szeretünk eljutni. Mert ha bevalljuk magunknak a valós helyzetet, akkor már nehezen nyugtatjuk meg magunkat azzal, hogy mégis jó ez így. Inkább becsapjuk magunkat, mert egyszerűbb a múltból, merített, vagy a jövőből lopott boldogságban élni, mint lépni az ismeretlenbe. Pedig sem a múltból merített, sem pedig a jövőből lopott boldogság nem valós, hiszen vagy elmúlt, vagy még nincs és nem is biztos, hogy lesz. A jövő bizonytalan! Minden állandóan változik!

Az nem igaz, hogy: „elhagynám, de nem megy, pedig milyen rossz nekem”. Amíg nem lépünk ki egy kapcsolatból, addig az a kapcsolat még mindig több előnyt tartogat számunkra, mint amit hiszünk az egyedüllét elkövetkező időszakáról. A jövő nem biztos! Lehet, másnap összefutunk egy új lehetőséggel, egy új kapcsolattal. Ha tudnánk, vajon akkor is folytatnánk a régi "jól bevált" kapcsolatunkat? Nem hiszem. Azt is elfelejtjük, hogy a fenntartott kapcsolatok lefoglalják egyik-másik csakránkat és akadályozzák a teljesen megfelelő pár megtalálását. Míg félünk, kitartunk, kényelemből rosszul döntünk. Csak ne kelljen az ismeretlenbe továbblépni. Jobb lenne, ha figyelembe vennénk, az, amiben vagyunk az is folyamatosan változik, semmi sem állandó. Testünk minden sejtje kicserélődik 7 évenként. Az energiarendszereken keresztül mindig mindennel kapcsolatban vagyunk. Energiát cserélünk. Pedig csak egy dolog nyújthat számunkra biztonságot! Ez a megújulás képessége! Az, hogy minden felmerülő problémát meg tudunk oldani, bármi jöjjön is ezután.

Az egyik legkedvesebb olvasóm felfigyelt egy kifejezésre a Reménytelen szerelem című írásomban. Ez a „konzekvens szeretet”.

Többek szerint ilyen nem létezik!

Nos, tényleg magyarázatra szorulhat ez a kifejezés.

A legfőbb törvény a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”.

Abban az esetben, ha rajongunk valakiért, akkor a következő történik. Úgy szeretjük őt, hogy bármit megtehet, értünk, velünk, kárunkra, ellenünk… A szeretet természetesen ilyen, nem azon múlik, hogy ki mit tesz, hiszen egy érzésről van szó. Az pedig nem lehet üzlet tárgya. Nem olyan, mint amit adok, ha így meg úgy teszel, vagy ellenkező esetben megvonom Tőled. Tehát szeretünk valakit, feltétel nélkül. Ez egy jó dolog. Csak ne feledjük, itt élünk, a földön. Így ha a törvénynek csak az egyik fele teljesül, akkor nem tartjuk magunkat hozzá. Mert ha valaki mindent megtehet velünk a szeretetre hivatkozva, akkor ugyan a „szeresed felebarátodat” kitétel megvalósul, de a „mint önmagadat” az nem. És itt jön a képbe a következetesség, a konzekvencia. Nem a szeretetünket korlátozzuk, vonjuk meg, hanem a saját részvételünket szabályozzuk.

Ha valaki egy lebukás után, a kérésünk ellenére továbbra is csal bennünket, akkor vajon mikor járunk el helyesen? (A folytatás azért elképzelhető, mert annyira szeretjük a másikat, hogy természetesen adunk még egy esélyt.) Ha eltűrjük neki, hiszen szeretjük, vagy ha nem hagyjuk annyiban a dolgot? Természetesen az a jó, ha nem hagyjuk annyiban a dolgot. Ennyivel tartozunk magunknak! Először is megkérjük. Ha ez nem segít, elhagyjuk. Ha ez sem segít, szépen lemondunk róla. Hiszen az teljesen elképzelhetetlen, hogy minket szeret igazán, ráadásul annyira, hogy kérésünk ellenére mást is szeret, mással is lefekszik, megalázva, bántva ezzel minket. A szeretetünk eleinte nem változik, hiszen bízunk, hiszünk neki. De ha nem áll be a változás, akkor a szeretetünk is csökken, majd elmúlik. Hiszen az nem lehet, hogy mi egy olyan embert szeretünk igaz szerelemmel, aki nem hogy nem szeret, de nem is tisztel bennünket.

A szeretet, az lehet egyoldalú, de nem egy párkapcsolatban! Az igaz szerelem, kölcsönös! Tiszteleten alapul! A két fél együtt tudja megvalósítani a teljességet. Csak az egyikük, akár mekkora is a szeretete, nem tudja megvalósítani az egységet, a teljességet. Amennyiben a szeretetünk nem talál viszonzásra, érdemes megvizsgálnunk, hogy esetleg nem csak önbecsapásról van-e szó? Lehetséges-e, hogy az elképzelésbe, az esetleges lehetőségbe vagyunk csak szerelmesek, nem a kiszemelt illetőbe. Mennyire játszik szerepet a külvilág véleménye, a társadalmi elvárások, az idő múlása, ebbe a szűnni nem akaró, nagy „szerelembe”? Vagy csak önáltatás, önbecsapás, hazugság az egész?

A helyzet megítélésében és cselekedeteinkben kell konzekvensnek lennünk. Ez persze könnyen azt eredményezheti, hogy az oly nagynak hitt szerelemről kiderül, csak önálltatás, hamis álmodozás. Lehet, hogy ez az út az adott pillanatban, amikor bele vágunk fájdalmas, de később sok felesleges csalódástól, fájdalomtól ment meg minket!

  Miért szeretünk olyanokat, akik nem viszonozzák az érzéseinket? Az ilyen szerelmek sokszor megalázóak, örökké kielégítetlenek, mégis nagyon sokan vonzódnak olyan emberekhez, akik valamiért elérhetetlenek, vagy hidegek hozzánk. Hiába tudjuk ilyenkor, hogy az eszünkre kéne hallgatnunk, még se megy. Csak küzdünk, vágyakozunk és szenvedünk...MIÉRT??

Azért, mert az álmunk arról, hogy ez sikerülhet, fontosabb a valóságnál. Még önmagunkat is hajlandóak vagyunk becsapni, azért az örömért, amit a nem létező jövőből lopunk! Mely szerint de jó lesz, mert majd... ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor tudjuk, hogy ez a kapcsolat ma milyen. Döntést pedig a jelenben kell hozni, mert a jövő ismeretlen. Mi pedig a jövőre való tekintettel hozunk "rossz" döntést a jelenünkre nézve. Amint megunjuk a jövőre tekintettel hozott döntéseink jelent romboló hatását, abba hagyjuk ezt. Nehezen következik ez be, ha egyik fő játszmánk a szegény én drámája.

A jövőről senki sem tud biztosat mondani. Se az asztrológusok, se a jósok. Mindenki csak azt tudja, megmondani, hogy a jelen pillanatban az a valószínű (jós), vagy a születési képlet alapján az a valószínű, hogy… Ugyanis a dolgok örökké változnak. Minden sejtünk lecserélődik 7 évenként. Minden energia, és minden folyamatos kölcsönhatásban van mindennel. Így a jövőben bekövetkező eseményt nagyon sok dolog befolyásolja. Az előfordul, hogy a jóstól vagy az asztrológustól hallottakkal azonosulunk, és elkezdjük teremteni ezeknek a véleményeknek a valóságát, ami így bekövetkezik.

A reménytelem szerelem álomvilága azok számára vonzó, akik nem akarnak szembe nézni a valósággal. Nem ismerik magukat, és nem ismerik fel a valóságot. Mivel magukat is becsapják, így arra sincs sok esély, hogy a környezetüket jól ítéljék meg. Őszinteséggel elkerülhető az önbecsapás, a csalódás és a felesleges szerelem. A reménytelen szerelem az amolyan rajongás. A rajongás maga a hazugság. Mert a mindenek feletti, nem konzekvens szeretet, nem is igazi. Nem igazi, mert az nem lehet, hogy valakinek minden mindegy, bármi történik az neki jó. Ugyanis ilyenkor a számára hiányzó dolgokat álmokkal helyettesíti. Az pedig nem a valóság, hanem álom.

Az sem fordulhat elő, hogy valaki az igazi számunkra, de mi neki nem vagyunk azok. Mert vagy egyáltalán nem igaz a dolog és csak magunkat áltatjuk, vagy a lehetősége meg van, de a másik éppen nem azt a korszakát éli. És akkor sem teljesülhet a szerelem. Az adott pillanatban, a jelenben, ami nincs, az nincs. Tehát ő nem a társunk. Várni is kár rá! Mert, ha van dolgunk vele a későbbiekben, akkor az Úr, a sors úgy is hozzánk irányítja. Úgy is megtörténik, amire mindkettőnknek szüksége van. Kierőszakolni kár, mert lehet, hogy egy „sarokkal” odébb egy ma még nem látható sokkal jobb vár minket. Nem tudhatjuk. Ne rontsuk el!

Álmodozni szabad, sőt sokszor jót tesz, csak ne feledjük, EZ CSAK EGY ÁLOM!

Minek nevezitek azt, ha valaki úgy próbálja túlélni a hétköznapokat, hogy kreál magának egy álmot, egy rövidfilmet, amiben ő a főszereplő, amiben megvalósulnak az álmai, és napközben is, ha csak 5 perce van, levetíti magának? Ez az elmebaj határa? Vagy önbecsapás, menekülés? Ártalmas?

Az egész életet így éli le az emberek többsége, tudomást sem véve a világról. Hazudnak, hogy ne kelljen változtatni, hogy ne kelljen konfrontálódni se mással, se magukkal. Nehogy kiderüljön, hogy amit addig gondoltak önmagukról, az nem igaz. Általában változtatni is csak addig hajlandó az emberek többsége, ha az nem érinti az önképet. Pedig az igazi változást, a dolgok javulását azzal lehet elérni, ha mindent megvizsgálunk, mindent górcső alá veszünk. Ha azokat a dolgokat, amiről azt hittük ránk jellemző, de mégsem igaz, megváltoztatjuk, olyanná, amilyenné válni szeretnénk. Így a légvárakat igazi kővárak válthatják fel. De mi inkább menekülünk, azt hisszük megspórolhatjuk az önvizsgálat, a változás nehéz feladatát. Hiába jeleznek a betegségek, az élethelyzetek, csak az álmunk számít. Amely szerint ilyenek és ilyenek vagyunk. És mindenkire megharagszunk, aki fel akarja lebbenteni a fátylat. Nem vagyunk kíváncsiak a valóságra, mert ott eleinte küzdelmes az élet. Nehéz a felismerés és a változtatás. Nagyon nehéz ebből kikecmeregni, mert az eszünk, azonnal kreál egy látszólag másik, az előző becsapásoktól mentes világot, amit ha jól megvizsgálunk, az is csak egy illúzió, sőt általában hasonló alapokon nyugszik. Mindaddig így megy, amíg nem a jelek és az intuícióink szerint élünk. Amíg fel nem számoljuk az alap hazugságot, amely az egész életünket behálózza. Az elménk ellen nehéz a küzdelem.

Szeretnék 12 kg-ot lefogyni. Már elméletben annyi mindent tudok, hogy lassan könyvet is kiadhatnék. DE! Mit tanácsoltok? Hogyan találhatom meg a számomra legmegfelelőbb diétát, életmódot, milyen kiegészítő termékeket ajánlotok.

Fontos az étrend és a mozgás. Az EGÉSZ-séghez ezek is hozzá tartoznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk. De az is fontos, hogy milyen a hozzáállásunk az ételhez. Nagyon fontos, hogy bármit fogyasztunk, azt jó érzéssel tegyük. Minden bűntudattal fogyasztott étel duplán hizlal, duplán árt. A mennyiben nincs keretünk a bio ételek megvásárlásához, túl drágák nekünk, akkor még mindig van egy jó megoldás. Ez az asztali áldás! A régieket azonban ki kell egészíteni pár gondolattal. Bocsánatot kell kérni minden élőlénytől, akinek fájdalmat okoztunk az étel létrehozásával. Meg kell kérni az Úristent, hogy az ételek számunkra nem hasznos energiáit változtassa gyémánttá és juttassa el oda, ahol szükség van rájuk. Engedélyt kell kérni az ételtől, az átalakításra. Áldást kell kérnünk az ételt elkészítő összes személyre, hogy mindig minden és mindenki számára a legnagyobb szeretettel készítsenek ételeket. Az így elvégzett asztali áldás egy könnyebben emészthető, jobb, egészségesebb ételt eredményez.

Arra hívnám még fel a figyelmet, hogy minden hízás, védelemépítés. Abban az esetben, ha azt az érzelmi problémát, ami a hízást okozta, nem oldjuk meg, akkor csak nagyon nehezen fogunk tudni eredményt elérni, vagy csak nagyon nehezen tudjuk megtartani azt. Jó, ha végig gondoljuk, hogy van-e előnye a túlsúlyunknak. Vajon tekintélyesebbek vagyunk-e általa? Jobban felfigyelnek ránk? A hátrányok is fontosak, mert az amiben akadályoz minket a túlsúly, az lehetséges, hogy kellemetlen lenne számunkra. Csak simán, túlsúly nélkül nem mernénk nem megtenni, ezeket a dolgokat. Jó vizsgálódást! Rengeteget segít. Kilókat lehet fogyni napok alatt. Nem jön vissza a leadott felesleg, ha figyelünk, hogy ne essünk vissza a hibáinkba, HA KIDERÍTJÜK, HOGY MIÉRT ÉPÍTÜNK VÉDELMET MAGUNKNAK! Jó, ha tudjuk és észben tartjuk, hogy ezekre a védelmekre nincs szükségünk.

Szabad akarat van! Egy korlátja létezik, az, amit magunknak állítottunk leszületésünk előtt. A helyzetet sok esetben nem „mi” választjuk az itteni önvalónkkal, hanem már korábban, a leszületésünk előtt eldöntöttük, mit akarunk megtanulni, hogy a soron következő életfeladatunkat teljesítsük. Ennek keretében meghatároztuk, a teremtővel egyetértésben, hogy milyen élethelyzetek szükségesek a teljesítéséhez. Ezeket később nem kerülhetjük ki, csak abban az esetben, ha egy korábbi esetben már megoldottuk az itt következő feladatot is, amúgy „előre”. Ilyenkor az adott helyzet bekövetkezése feleslegessé válik és sokszor el is marad. Az asztrológusok segítségnyújtásának is lehet azaz eredménye, hogy előre látással a felvázolt helyzetet, „előre” megoldjuk.

Az általunk meghatározott életfeladattal nem mehetünk szembe. Ha szembe megyünk, az betegséget okoz. Esetleg korai távozást. Vannak olyan feladatok az életünkben, amelyeket nem lehet elkerülni. Nem tehetjük, hogy nem oldjuk meg őket. Azért születtünk, hogy sikeresen áthaladjunk rajtuk, lélekben megerősödve. Olyan feladatok, amelyeket tökéletesedésünk érdekében vállaltunk. Az Istenhez visszavezető út fontos állomásai ezek. Minden történés az életben azt mutatja, mennyire megyünk jó irányba. Nem a jelenlegi érdekeink szerint, hanem az életfeladtunk tükrében. Amennyiben letérünk a helyes irányról, nehézségek támadnak az életünkben. Először kisebbek, majd egyre nagyobbak. Minden nehézség, addig ismétlődik, egyre súlyosabb formában, amíg meg nem oldjuk azt a problémát, ami kiváltotta. Ha sokáig nincs megoldás, vagy olyan jellegű a gond, betegség keletkezik. A betegség célja mindig az, hogy segítsen a probléma megoldásában. Mindig olyan helyen keletkezik, ami mutatja, hogy mi a baj forrása. Tovább segít a megoldást a betegség típusa is. Nekünk magyaroknak könnyű dolgunk van. Bőven elég a beteg szerv működését leírni, rögtön láthatjuk, mi a baj. Például, ha valakinek vese betegsége van, akkor az biztos, hogy párkapcsolati problémával küzd. (Ennyit kideríthetünk, ami mindenkire igaz, de innen rengeteg a személyre szabott megoldásrészre derülhet fény.) A vese ugyanis egy páros szerv. A kiválasztás szerve. Vajon milyen esetben történik, velünk, hogy valamit, vagy valakit kiválasztunk, ráadásul páros viszonyban. Ugye, hogy a párkapcsolat az, ami ilyen?

De bármit tehetünk, csak ne feledjük, mindennek van következménye. Számunkra kellemes, vagy kellemetlen. Ha jót akarunk, akkor mással nem teszünk olyat, amit magunknak nem kívánunk, és ezt figyelembe véve döntünk. Ne feledjük, a törvény arról is rendelkezik, hogy önmagunkkal se tegyünk meg azt amit másoknak nem kívánunk! Manapság ezt sokszor figyelmen kívül hagyjuk és csak a másik dolgával, érdekeivel törődünk. Ez éppen úgy helytelen, mint az önzés!

SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT!

Az idő tényleg mindent megold? Nem hiszem. Mert például egy fiú aki otthagyott, s te szeretted. A szakítás miatt nem látod nap mint nap, akkor enyhül a fájdalom intenzitása, de ha újra találkozol vele előjönnek a régi érzések. Ugyan úgy fáj, ugyan azt érzed. Az idő nem oldotta meg a problémát!

Csak akkor múlik el teljesen ez a fájdalom, ha elengeded őt. Most még valamiért fontos neked ez a helyzet. Előnyt kovácsolsz magadnak belőle. Valószínűleg sajnálod magad egy kicsit. Amit alkalmazol, az sajnos köt téged hozzá. A gyász azért tart egy évig, mert az év minden eseményét meg kell élni a szeretett fél nélkül. Ha látjuk, hogy megy nélküle is, könnyebben engedjük el a fájdalmunkat is. Persze évekig is lehet ragaszkodni a fájdalomhoz. Ilyenkor leginkább önmagunkat sajnáljuk. Nekünk rossz, hiszen a másik ment el. De nekünk sem lett volna jó, hiszen neki nem volt az, és szerettük őt.

Ugyanis, minden kapcsolat kétemberes dolog. Addig működik, amíg mindkét félnek megfelel az a helyzet, amiben vannak. Amennyiben valakiben hiányok mutatkoznak és ezeket nem beszéli meg a társával, hanem külső megoldásokat keres, akkor jönnek a megcsalások. Ha ezt a másik fél észre veszi, - a bevallás nehezen megy, hiszen akkor a hiányt is meg lehetett volna beszélni, - akkor közös akarattal még mindig lehet megoldást találni. Főleg, ha mindkét fél belátja, hogy mindenkinek van sara a probléma kialakulásában. Feltárják az okokat és megbocsátanak. Utána jöhet a változtatás, a jóvátétel. Jóvátétel, de nem a másikkal, hanem a kapcsolattal szemben.

Ha ez nem sikerül, akkor az elhagyott fél, szintén önbecsapásból sokáig szenved. Szenved, mert már korábban sem akarta észre venni a problémát. Korábban is megdumálta magával, hogy nincs baj, csak a másik sokat dolgozik, gond van a gyerekkel, vagy valami hasonló… És az elválás után is folytatja az önámítást. Álmodozik arról, hogy milyen is lehetett volna a kapcsolatuk, elmereng azon, hogy milyen szép is volt régen. Vagy a múlt emlékeiből, vagy a jövő álmaiból lop magának boldogságot. Ahelyett, hogy azzal törődne, ami éppen történik. Elhagyták, pont. Le kell vonnia a tanulságot. Meg kell változtatnia, amit észre vett, a saját maga hiányosságát. Ha elengedi a volt társát, megvonja a mérleget, akkor hamarosan jó eséllyel indulhat neki egy új kapcsolatnak. Amíg ez nem történik meg, addig, ha lesz is új kapcsolata, azt csak pótléknak fogja használni. Így a régit sem menti meg, sőt egy új lehetőséget is tönkre tesz.

Legyünk őszinték, legalább önmagunkhoz!

2006-ban, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Pataky Enikő meghívott Dr. Varga Tibor barátommal a GyógyHír című műsorába. Húsvétról, böjtről és az ezzel kapcsolatos teendőinkről volt szó ebben az adásban.

Tudom, lehet olyan aki ezt az adást akkor látta. Ennek ellenére ajánlom, ha valakinek van lehetősége a letöltésre.

www.hirtv.net, Műsorok, GyógyHír, 2006, 137. Húsvéti adás

Személyemet érintő további jó hír, hogy az idei év áprilisában megjelent a műsor könyv alakban is. (Gyógyír a GyógyHír címmel) Itt nem csak az említett adás olvasható, hanem az is, ami a rendelkezésre álló idő miatt kimaradt belőle.

Remélem az elhangzó, leírt gondolatok továbbiakat ébresztenek!

Tudjuk, hogy mi magyarok másként böjtölünk és másként ünnepeljük a feltámadást!

Kívánom, hogy, a mai naptól legalább, sikerüljön megélnünk az utolsó pár nap üzenetét! Kívánom, hogy érezzük meg, mit jelent átmenni a halálon és feltámadni! Tudjuk magunkévá tenni, mert az egyéni útjaink összessége adja majd ki a haza, a nemzet útjának irányát is! Az egyéni életútjaink összessége határozza meg a magyar utat!

Ő a világ világossága! Az út, az igazság és az élet! Nem hiszem, hogy húsvétkor jó zsidó szokás szerint a többiek bűneiért "levágták" (elnézést a durva kifejezésért), mint a bárányt a család éves bűneiért. De az biztos, hogy utat mutat, a pászka (arámi), az átmenet ünnepén. Megmutatja, hogyan menjünk át a halálon, a feltámadásba. Nem azaz üzenete, hogy valami vagy valaki (egy külső létező) feláldozásával hogyan lépjük át, kerüljük meg a sorsunkat (pesach-zsidó ünnep)!

Nem azt mutatja, hogyan lépjük át tetteink következményét más áldozata árán!

Megmutatta, hogy mit tegyünk mi magunk!  Megváltott minket a tudatlanságból! Módszert adott a saját utunkhoz, megoldást az életfeladatunkhoz.

Leegyszerűsítette a sok száz törvényt 1-re. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Bizony, "Az igazság szabaddá tesz!" gondolatán túl olyan utat mutatott, amelyen mindannyian tovább mehetünk. Nem szorulunk a farizeusok, a rabbik útmutatására. Kiterjesztette a lehetőségeket, faji és kiváltság alapú hovatartozás korlátja nélkül mindenkire! Emberközelivé tette az Isten világát, amelyet persze az egyházak megint kisajátítottak, hiszen így uralkodhattak a népeken. Félelem alapon, mely szerint, ha ők nem közvetítenek valakinek az Isteni kegyelemből, akkor, azaz ember elveszett.

Az áldozat hangsúlyozása két okból volt szükséges. Így folytonossá tették a keresztény hagyomány által az ószövetségi zsidó hagyományt! Pedig az ószövetség és az Újszövetség Istene nem hasonlít egymásra. (az egyik népeket írt ki asszonyostól és gyermekestől egy nép előnyére, míg a másik megbocsát még annak is, bármilyen fajú legyen is az illető, aki a halála előtti utolsó pillanatban megbánja bűneit) A másik ok, hogy amennyiben maga az Isten fia ekkora áldozatot hoz, akkor a kisebb áldozat (az életét nem, csak a javait kell odaadnia) a sima halandótól is elvárható. Mindkét eset az uralkodási módszer átmentéséről és a kiválasztottság megőrzéséről szól.

Érdemes mindig odafigyelni az ellentmondásokra. Jó, ha meg tudjuk különböztetni az ember által belecsempészett, hatalmi törekvéseket segítő elveket, a valóban Istentől származó útmutatásoktól! Érdekes, hogy a 300 évig hatalomellenes, kiirtásra ítélt kereszténység hirtelen államvallássá lesz a Római Birodalomban.

A "szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" törvény alapján minden átvizsgálandó, és ami nem felel meg ennek, azt nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni. Kár, hogy ma sokan azt hiszik, a kereszténység megegyezik az egyházak által vallott gondolatokkal. Ne értsük félre! Sok értékes gondolatot, hagyományt őriztek meg a történelmi egyházak! De mindegyik szennyezett az emberi hatalmi törekvések gondolataival. Gondoljunk csak a vallásháborúkra, az inkvizícióra, a különböző ideológiai harcokra. Mindegyik gondolatrendjét felhasználta már az ember valamilyen más népcsoportok elleni bűn elkövetésére. A vallásoknak, „egyházaknak” minden ilyentől el kellene határolódniuk. Látunk is törekvéseket az ökomenikus egység megteremtésére. Ez persze csak akkor jöhet létre, ha a téves gondolatokat kigyomlálják.

Önvizsgálattal, a „halálon” való átmenttel jöhet csak a feltámadás!

A megoldás, talán a szerepek megváltozásában van. Ha a nők "igazi" nők, akkor a férfiak is azok. De ez nem így van. A nők ma férfit játszanak, a férfiak pedig szerep nélkül maradnak. Így minden bizonytalan az életükben. Lelkükben tudják, mi lenne a helyes, de a világ azt mutatja, hogy nem úgy mennek a dolgok. Ezért elbizonytalanodnak. Ezzel nem azt mondom, hogy a nők miatt van, hanem azt, hogy a profit érdekelt világ nem érdekelt a tiszta viszonyokban. Sőt. A profit érdekében először, elkezdték alkalmazni az olcsó gyermek és női munkaerőt. De ehhez le kellett vinni a férfiak fizetését, mert máskülönben nem mentek volna el a nők dolgozni. Aztán jött a női egyenjogúság, amiből emancipáció lett... Miért van erre szükség? Mert a család a világ legkisebb egysége mind szervezetileg, mind anyagilag. A teremtés legkisebb modellje. Ha olyan természetellenes viselkedésre akarom rávenni az embereket, ami csak nekem hoz hasznot, nem kell mást tennem, mint elvenni a viszonyítási alapot. A bizonytalan ember pedig megfelelő külső befolyás mellett, szinte bármire rávehető. Így a cél megvalósult, csak mi értjük nehezen, mi is történik velünk. Bizonytalankodunk, félünk, nem teszünk...

A teremtés legkisebb modellje. A férfi és a női elv, a férfi és női energia, a teremtés utolsó pillanatában lett szétválasztva. Ádámból, a nemtelen emberből kivonták a női erőket, Évát(a bordát), és így lett a férfi és a nő. A teremtő erő, a férfi, egyesülve az alakadó, befogadó erővel a nővel, teljessé válik, és ebből a teljességből keletkezik az új jövevény a gyermek. Ennyire ősi dolog a család!A magyar néphagyomány szentháromsága is a család maga. Azt gondolom, hogy a családalapítás fontos dolog, amit mindkét félnek akarnia kell, de csak a megfelelő feltételek mellett van értelme. A férfi nem biztos a dolgában. Ezért vár.

Szerintem szép dolog a kitartás. Biztosan lesz, aki nagyra értékeli majd. Arra azért vigyázz, hogy nehogy addig válogass, mire 30 leszel, mert akkorra már gátlások is kialakulhatnak benned, ami aztán a teljes egyedüllétet eredményezheti. A férfiak azért szaladnak el, mert problémát látnak a dologban. Ma kevesen hajlandóak hónapokat várni, hogy esetleg... Mert ugye még akkor is mondhatod, hogy nem. Sajnos ma ilyen a társadalom. Azért túl sem értékelném a helyedben az érintetlenséged, mert a párkapcsolatban, szeretkezéskor a közösen megélt teljesség, az ezáltali Isten közeli élmény az egyik legfontosabb dolog. Azt pedig sok esetben gyakorolni is kell. Biztosan van olyan, aki elsőre képes létrehozni ezt az egységet, de nem nagyon jellemző. Szükséges hozzá, hogy tudd neked mi a jó, és az is hogy el tudd engedni magad. Át kell tudnod adni magad a másiknak és képesnek kell válnod a teljes befogadásra. Ez félelem nélküliséget is jelent, a magad ismeretét és bizonyosságot, tudást. Szerintem idáig hosszú az út. Sokan egész életüket élik le a teljesség megtapasztalása nélkül. Szerintem ma rengeteg a tévhit, a félelem, amit le kell küzdeni. Persze a megfelelő partnerrel minden könnyebb.

Akit házastársadnak választottál az valószínűleg a te másik feled. Lehet hogy teljesen más ember mint te. Ha nem szeretetek volna egymásba soha nem is lett volna semmi közös bennetek. Évek alatt a másság mindig feszültséget okoz. Lassan elfogadod hogy teljesen más világban éltek. Minden rendben van és egyszer csak feltűnik egy harmadik aki teljesen olyan mint te!!! Nem is tudtad hogy ez hiányzott neked. Melyik oldalon van a megoldás??

Ha valaki feltűnik, akkor minden esetben az látszik, hogy hiány keletkezett. A kérdés az, hogy ezt a hiányt, ami benned van ki tudod-e tölteni a társaddal, vagy sem. Komoly beszélgetéseknek, önvizsgálatnak kell történnie, és változni kell, együtt. Ha sikerül, mert van közös akarat, akkor maradni kell, ha nem, akkor menni.

Amennyiben olyan társat sikerül választanunk, akivel egy irányba mutatnak a céljaink, és a megvalósítás tempója, üteme is hasonló, éves viszonylatban kiegyenlítődve azonos, akkor minden bizonnyal képesek vagyunk egy egész élet egymás melletti megélésére. Pontosan ezért a dolog már a választásnál eldől.

Mostanában sajnos nem elég körültekintően választunk. Túl sok a külső befolyás, az elvárás, és a félelem. Így nem a szívünk igazsága szerint, hanem más érvek alapján választunk. Ilyenkor nem tehetünk mást, a krízis bekövetkeztekor, mint azt, hogy közös vizsgálódással kiderítjük mi a helyzet. Van-e mód a közös megoldásra. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor marad a kultúrált válás. Nincs értelme a hibás kikiáltásának, hiszen minden kapcsolat, ha szeretjük, ha nem, KÉTEMBERES dolog.

Sokszor látjuk filmekben a "holtomiglan, holtodiglan" ragyogó boldogságát, ám az Életben ez nem így van. A boldogság pillanatnyi, és hol felbukkan, hol eltűnik... Talán azért nem házasodunk, mert a csodát várjuk a párkapcsolattól, ami sosem jön el, miközben a napi kis csodákat hagyjuk tovasurranni?

Azt gondolom a házasságnak egy nagy előnye van. Olyan erőfeszítésekre készteti az embert, amelyeket nélküle nem tenne meg. Ha nem házas az ember, ha nem tett esküt, akkor könnyebben feladja. Többet megpróbálnak a kapcsolat rendbe hozásáért azok, akik házasságban élnek. Az ugyan igaz, hogy nem a papír teszi a kapcsolatot, de az ünnepélyes nap, az esküvő az mégis kell, hogy jelentsen valamit, mert ha nem akkor ne tegye az illető pár. A melléállás, a bizalom kinyilvánítása egy teljesen új kapcsolatot eredményez. Az esküvés összeköt. Egy pap egyszer azt mondta, innen megszűnik az én, a mi következik!

Bármilyen jó párkapcsolat alap célja, hogy a felek eggyé váljanak. Teljes egésszé, a másikkal összeolvadva. (pl.: fele-ségem) És nem csak szexuálisan. Ha ez a cél, akkor az eskü, a házasság helyénvaló. Ha a cél csak az idő kellemes eltöltése a másik társaságában, amíg a dolog még tűrhetően működik, akkor tényleg felesleges, ne tegyük. Szerintem, lehet és kell, hogy egy kapcsolatnak az anyagin kívül egy transzcendens célja is legyen. Nos, ha van, annak megvalósításban segít az eskü-vő, és az általa nyert házassági "kötelék". Egy jó kapcsolathoz nem, az igazi eggyé váláshoz hasznos.

Lehet-e jó kapcsolat abból, ha a lány a domináns egyéniség? Milyen párt válasszanak maguknak az eladó sorba került hölgyek.

 
Ha mindenkinek megfelel a helyzet, akkor nincs gond, habár én nem tartom jónak a fordított felállást. Ha ugyanis a nő játssza a férfi szerepet, mit játszik a férfi? Szülni, anyának lenni, környezetet, otthont kialakítani nem nagyon képes. Mi marad neki? Valami hülye hobby, csajozás, ivás, pénzkeresés. Egyik sem jó, mert nem férfi feladat. Én az egyenrangúság pártján állok, ahol mindenki a feladatának megfelelő dolgot végzi. A férfi a teremtő, a nő az alakadó. Ez a világ rendje. Ezt kellene élnie minden párnak. Ha ma még nincs így, akkor is erre kell törekedniük. A férfi váljon férfivá, a nő nővé!

Azért születik valaki férfinak, vagy nőnek, hogy úgy éljen. Az ezzel kapcsolatos szerepet kell megtanulnia. Az nem életfeladat megoldás, hogy átengedem egy másiknak a döntést, holott azt is tudom, így ő sem a dolgát csinálja! Egy fordított kapcsolatban majdnem biztos, hogy egyik fél sem teljesíti az életfeladatát! Ráadásul érzi is ezt mindenki. Egy ilyen kapcsolatban sokkal előbb előfordul a félrelépés, hiszen a tudattalan vágy mindenkiben ott van, férfinak, vagy nőnek lenni, és ha ehhez valakitől megkapja a támogatást, már lép is, jön a megcsalás. Ha fél-elemből nem lép, az akkor megint káros, élet ellenes! Félelemből nem lehet jó döntést hozni.

Azért van sok tutyi mutyi alak („férfi”), mert feladatát vesztette. A férfi feladat nélkül, ügy nélkül semmit sem ér! Egyik barátom minden előadásán elmondja, a nők napszerű férfit válasszanak, mert ha nem így tesznek, akkor 15-20 év után már hiába csókolgatják, béka marad. Minden gyermek, királyfiként, vagy királylányként születik, és azzá is akar válni. Csak társadalmi nyomásra, hibás értékrendek miatt akarnak menedzserasszonyok, igazgatók lenni. Ma a csillogás az érték, alig lehet jó lakatost találni. Mindenki menedzser akar lenni, de vajon mindenki alkalmas rá? Hány derékba tört életet láthatunk, ilyen hibás képek miatt?

Ráadásul, ha nincsenek véletlenek, akkor nem mindegy, ki minek születik. Ha valaki nem tud férfi vagy nő lenni, akkor a következő szintet, hogyan teljesíti jól? Milyen példát mutat a gyermekeinek? Ők aztán milyen férfiak és nők lesznek? Hogyan éli meg a teljességet, az összeolvadást a szerelemben? Vajon milyen Isten közeli élményei lehetnek? Hogyan éli meg a nő a befogadást, ha teremtést él minden nap? Nem igaz, hogy ez nem okoz zavart az életében. Vajon nem ezzel küzdenek-e a gyermeküket egyedül nevelő nők? Minden félnek van olyan dolga amit jobban tud a másiknál. A helyes az, ha ezekben az ügyekben ő az iránymutató, ő dönt, és nem a másik. Ha ez megfelel a születési szerepeknek, akkor az igazán szuper!

A feleség női szerepet, a férj pedig férfi szerepet vállaljon. A férfi legyen teremtő iránymutató, a nő pedig befogadó, szépet, otthont kialakító. Olyan a család, amilyen a nő, mondják. A férfinek van ma nehezebb dolga, mert a pénzkeresés, nem túl férfias dolog. Sőt a hölgyek sokszor le is körözik ezen a területen. Persze a család fenntartás az igen, de ez nem merül ki a pénzhajszolásban. Iránymutatás is kell! Erkölcsi, értékrendi minta.

Olyan férfit kell választani, akire fel tud a nő nézni. Aki példát mutat. Aki erős és megvéd. Aki mellett megengedheted magadnak, hogy otthon legalább gyenge nő legyél. Aki bajban átveszi a teljes irányítást, akiben annyira megbízol, hogy ilyenkor rá mered bízni, mind a saját, mind a gyermekeid sorsát. Aki önzetlen, segítőkész, felelősséget vállal a családért és ha kell a környezetét is segíti. Társadalmi szinten is felelősnek érzi magát a jövő generációkért. Szóval amolyan királyi alkat.

Az eszem szerint abba kellene hagynom a kapcsolatunkat, a szívem szerint, pedig folytatni kell.  (a felvetés)

Szervusz! Azt gondolom, hogy jó az, ha a szívedre hallgatva, a szeretet mentén döntesz. Ha a szívére hallgat az ember az mindig jóra vezet. Csak egy dologra kell nagyon figyelni! Vajon tényleg a szíved adja-e ezt a tanácsot? Vajon őszintén akarod-e őt, vagy csak van valami ami jó volt vele, és azért, hogy azt megkapd választod inkább újra a nehézségeket. Jó lenne, ha végig gondolnád, mi az ami fontos Neked ebben a kapcsolatban! Tételesen egy papírral a kezedben. Írd össze azt ami jó érzéssel tölt el és azt ami rossz. Aztán ezt vesd össze. Rögtön látod majd mi a helyzet.

Erre persze mondhatod, hogy ez az ész eredménye, nem a szívé. Igazad lenne, ha nem az érzéseidet, hanem az előnyeidet írnád össze. Nagyon nagy baj az manapság, hogy nem tudunk különbséget tenni a szívünk valódi érzései és az eszünk által kivetített vágyak között. Ha tisztán látod, milyen érzéseket vált ki benned ez a kapcsolat, jókat és rosszakat, akkor eldöntheted, hogy mire van szükséged igazán. Én nem hiszem, hogy van olyan aki szeret második lenni, bizalmatlanságban élni. Azt gondolom, hogy aki ilyet tesz, az fél. Mégpedig attól, hogy a számára fontos dolgokat nem kapja meg egy másik kapcsolatban. Van egy kis önbecsülés problémája is, mert azt hiszi, neki nem jár az, hogy egy "normális", kapcsolatban találja meg a teljességet. Persze az is lehet, hogy azért vállalja ezt, mert maga sem merne felvállalni egy felelősségteljes kapcsolatot. Mindegyik megoldás oda vezet, hogy a döntése valamilyen félelmen alapul. Ami nem baj, csak jó ha tisztában van vele az ember.

Az összeíráshoz. Ha valaki őszinte magához, akkor a "szeretem"-en kívül mást is tud írni. Akkor nem tesszük ezt, ha jobb valahogy nem szembesülni, ha jobb egy szóval elintézni. Mert fontosabb a vágyunk, vagy az állapotunk. Sokszor a szerelembe vagyunk szerelmesek, nem a másikba. Ha valaki tisztában van az érzéseivel, akkor ki is tudja fejezni azt, úgy nagyjából. (a nyelv az érzések kifejezésének legnagyobb korlátja)