Kaptam egy kérdésnek is beillő véleményt, amelyet szívesen megosztok mindenkivel. A vélemény által ihletett választ is mellékelem, hátha segít az elhatározás meghozatalában.
Kedves Lélekszerelés!
Sok évvel ezelőtt, éppen több hónapja egyedül voltam és nem sikerült megismerkednem senkivel. Aztán az egyik buliba úgy csöppentem bele, hogy nem volt idő a szokásos dolgokra. Végignézni a csajokat, kiválasztani a nekem tetszőt és meghódítani. Később a nagy önfeledtségben arra lettem figyelmes, hogy több hölgynek is elnyertem a tetszését. Sikerült is választanom. Egy szép kapcsolat kezdődött akkor. Később végig gondolva, azt állapítottam meg, hogy magamtól egy sokkal kevésbé csinos és kedves hölgyet választottam volna, ráadásul az akkori tendenciának megfelelően, valószínűleg nem is sikerült volna összejönni vele. A tanulság az, hogy sok esetben, ha az elképzeléseinkhez ragaszkodunk, akkor elszalasztunk olyan, élet adta lehetőségeket, amelyek pedig igazán a boldogságunkat szolgálnák. Lehet álmodni valakiről, ha az a lelki egyensúlyunkat segíti, DE tudni kell, hogy ez csak egy álom, a nehézségek ellen, és nem egy olyan dolog amihez hűnek kell maradni, amely meghatározza a döntéseinket. Mert ellenkező esetben ez az álom többet árt, mint használ. Életünk megrontójává válhat. Az is elmondható még ezekről a dolgokról, hogy az olyan területekre, amelyek foglaltak, például jelen esetben a szívünk nem kerül megoldás. Olyan ez, mint a konnektor, ha csak az egyik lyuk szabad, akkor legfeljebb egy banándugót tudunk bele dugni. Nincs hely a cd lejátszónak, hiszen annak egy teljes aljzatra lenne szüksége. Okosan és óvatosan kell bánni ezekkel az álmokkal! Ha vágyni akarsz, hát tedd, de ha nem személyesíted meg a vágyadat, csak magát az eseményeket képzeled el, egy konkrét személy nélkül, akkor az hamarosan valóra válik, és nem lesz többé szükséged egy álom pasira.
Szépet! Péter