Először is tisztázni kell, vajon miért lesznek egyesek öngyilkosok.

Két csoportot különböztetek meg az öngyilkosok között. Az első csoportba azok tartoznak, akik taktikai okból, zsarolásból lesznek időről időre öngyilkosok. Ők a figyelemért, ami megegyezik az energiával amit egymásnak a figyelem által adunk, lesznek mindig újra és újra öngyilkosok. Általában csak fenyegetőznek. Ha mégis tettlegességre kerül a sor, akkor is úgy intézik, hogy még időben rájuk találjon valaki. Egyszerű játszmáról van szó, ahol a szegény én játszmája viszi a döntő szerepet. Megoldás csak abban az esetben lehetséges, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy kilépjünk a játszmából, megkockáztatva azt, hogy szerettünk egyszer elszámolja magát és tényleg belehal a kísérletbe. Ne feledjük, hogy nem mi vagyunk az ő döntéséért felelősek. Mindenki a saját döntéséért felelős, még az ilyen hányatott és nehéz sorsú hozzátartozónk esetében is ez az igazság.

A másik csoport a valódi öngyilkosok csoportja. Ők nem játszmáznak. Próbálkozásuk általában sikerrel jár. Sok esetben visszafordíthatatlan módszerekkel élnek. 10. emelet, vonat, stb… Őket nem lehet az utolsó stádiumban eltéríteni, megmenteni. Nem is igénylik. Ők azok, akik olyan mértékben elégedetlenek az életükkel, hogy eldobják azt. Sokuk már a következő életét éli, nem törődve azzal, hogy még ezen életükben is sok feladat van, amit meg kellene oldaniuk. Azzal, hogy eldobják életüket, sajnos a következő élet, kívánt formában való megélését hiúsítják meg, annak ellenére, hogy ez lett volna a cél, az idő siettetésével, a korai halállal.

Van egy speciális eset is. Ilyenkor a leesett energiájú lelket (általában italozás után, közben), embert, megszállja egy már halott, notórius öngyilkos, és ő hajtja, hajtatja végre az életrövidítést. Az ő uralmának mértéke határozza meg az önpusztítás sikerességét. Ebben az esetben a megszállás megszűntetése szinte azonnali megoldást jelent.

Az látszik, az öngyilkosság nem egy könnyedén kezelhető dolog. Nagy hangsúlyt kell kapjon az odafigyelés, hogy időben lehessen segíteni. Fontos, hogy az abnormális, szokatlan eseményeknek igenis tulajdonítsunk jelentőséget és ne csak legyintsünk rájuk. Ha ismerjük a hozzánk tartozót, akkor a rendellenes viselkedés feltűnik és még segítséghez juttathatjuk az arra rászorulót. Bátorság kell, mind a probléma felismeréséhez, mind az érintettel való megbeszéléshez, sőt a segítség kéréséhez is. Könnyedén átlépünk egyes fél szavakon, mondatokon, amelyek pedig mutatják, hogy baj van. Figyeljünk, hát egymásra és ne a játszma részese legyünk, hanem tényleg segítsünk az arra rászorulóknak.