Az egyik legkedvesebb olvasóm felfigyelt egy kifejezésre a Reménytelen szerelem című írásomban. Ez a „konzekvens szeretet”.
Többek szerint ilyen nem létezik!
Nos, tényleg magyarázatra szorulhat ez a kifejezés.
A legfőbb törvény a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”.
Abban az esetben, ha rajongunk valakiért, akkor a következő történik. Úgy szeretjük őt, hogy bármit megtehet, értünk, velünk, kárunkra, ellenünk… A szeretet természetesen ilyen, nem azon múlik, hogy ki mit tesz, hiszen egy érzésről van szó. Az pedig nem lehet üzlet tárgya. Nem olyan, mint amit adok, ha így meg úgy teszel, vagy ellenkező esetben megvonom Tőled. Tehát szeretünk valakit, feltétel nélkül. Ez egy jó dolog. Csak ne feledjük, itt élünk, a földön. Így ha a törvénynek csak az egyik fele teljesül, akkor nem tartjuk magunkat hozzá. Mert ha valaki mindent megtehet velünk a szeretetre hivatkozva, akkor ugyan a „szeresed felebarátodat” kitétel megvalósul, de a „mint önmagadat” az nem. És itt jön a képbe a következetesség, a konzekvencia. Nem a szeretetünket korlátozzuk, vonjuk meg, hanem a saját részvételünket szabályozzuk.
Ha valaki egy lebukás után, a kérésünk ellenére továbbra is csal bennünket, akkor vajon mikor járunk el helyesen? (A folytatás azért elképzelhető, mert annyira szeretjük a másikat, hogy természetesen adunk még egy esélyt.) Ha eltűrjük neki, hiszen szeretjük, vagy ha nem hagyjuk annyiban a dolgot? Természetesen az a jó, ha nem hagyjuk annyiban a dolgot. Ennyivel tartozunk magunknak! Először is megkérjük. Ha ez nem segít, elhagyjuk. Ha ez sem segít, szépen lemondunk róla. Hiszen az teljesen elképzelhetetlen, hogy minket szeret igazán, ráadásul annyira, hogy kérésünk ellenére mást is szeret, mással is lefekszik, megalázva, bántva ezzel minket. A szeretetünk eleinte nem változik, hiszen bízunk, hiszünk neki. De ha nem áll be a változás, akkor a szeretetünk is csökken, majd elmúlik. Hiszen az nem lehet, hogy mi egy olyan embert szeretünk igaz szerelemmel, aki nem hogy nem szeret, de nem is tisztel bennünket.
A szeretet, az lehet egyoldalú, de nem egy párkapcsolatban! Az igaz szerelem, kölcsönös! Tiszteleten alapul! A két fél együtt tudja megvalósítani a teljességet. Csak az egyikük, akár mekkora is a szeretete, nem tudja megvalósítani az egységet, a teljességet. Amennyiben a szeretetünk nem talál viszonzásra, érdemes megvizsgálnunk, hogy esetleg nem csak önbecsapásról van-e szó? Lehetséges-e, hogy az elképzelésbe, az esetleges lehetőségbe vagyunk csak szerelmesek, nem a kiszemelt illetőbe. Mennyire játszik szerepet a külvilág véleménye, a társadalmi elvárások, az idő múlása, ebbe a szűnni nem akaró, nagy „szerelembe”? Vagy csak önáltatás, önbecsapás, hazugság az egész?
A helyzet megítélésében és cselekedeteinkben kell konzekvensnek lennünk. Ez persze könnyen azt eredményezheti, hogy az oly nagynak hitt szerelemről kiderül, csak önálltatás, hamis álmodozás. Lehet, hogy ez az út az adott pillanatban, amikor bele vágunk fájdalmas, de később sok felesleges csalódástól, fájdalomtól ment meg minket!
