Micsoda nagyszerű dolog az önzetlenség! Milyen nagyszerűek azok az emberek, akik önzetlenek! Ők azok, akik nem a maguk, hanem más hasznára tesznek! MÁS HASZNÁRA! Persze ez nem azt jelenti, hogy a tett számunkra nem lehet hasznos, nem hordozhat előnyöket. Csupán az nem lehet, hogy ez motiválja őket.

Amilyen csodálatos dolog az önzetlenség, olyan könnyű eltévedni, miközben rá hivatkozunk. Könnyen hazugságba és játszmába fordulhat az életünk az „önzetlenség” mentén. Pontosan azért, mert ez egy nagyszerű dolog, az önzetlen emberek pedig nagyszerűek a társadalom, az emberek szemében. Mindenki elismeréssel fordul az önzetlen emberek felé. Így önzetlennek lenni, látszani, mások szemében, az egy kívánatos állapot. Pontosan ezért sokan bármit megtennének, hogy ők legyenek ilyen nagyszerűek. Itt a csapda. Ugyanis innen a tettek már nem önzetlenek, hanem annak vannak alárendelve, hogy elérjük a kívánt állapotot.

Az önzetlenség előnyei:

-      -  jó segíteni és aki segít az ...

-       - kivívjuk mások elismerését,

-      -  nő az önbecsülésünk, hiszen olyan nagyszerű emberek vagyunk, akik...

Szóval van pár előnye annak, ha valaki önzetlen, akár a saját, akár mások, vagy mindenki szemében. Az a hozzáállás hibás, amely úgy határozza meg, mit tegyünk, hogy a fentiek közül valamelyiket vagy egy hasonló előnyt célként határoz meg.

Mindezek mellett, játszmák is indulhatnak az önzetlenségre hivatkozva:

-       üzlet: én megtettem, önzetlenül, érted és Te?

-       Mártír, szegény én: csak én teszek állandóan...

A játszmák előretörése is azt eredményezi,  hogy nem az önzetlen cselekedet végrehajtása irányít minket, hanem a játszama megélése és ezáltal energiához jutás, amely kizárólag személyes ügy.

A célunk ugyanis, igazán maradéktalanul csak akkor valósul meg, ha valami olyat tűzünk ki célként, ami nem csak nekünk, hanem másoknak is hasznot hoz. A célhoz vezető úton sok esetben döntéseket kell hoznunk. A döntések pedig akkor vezetnek a kitűzött cél felé, ha az a biztos érzésünk van, hogy a döntésünk a megfelelő, akkor is, ha nem látjuk, milyen hasznot hoz nekünk. Ha rossz érzésünk van, akármilyen kicsi is, de a várható haszon reményével elaltatjuk a lelkiismeret-furdalásunkat, akkor rossz döntést hozunk és nem érjük el a célt.

Ha önzetlenek vagyunk, akkor a cél, MÁSOK MEGSEGÍTÉSE, olyan áron is, ha a megfelelő lépések számunkra nem hoznak hasznot. Még akár az elismerés, dícsérő vállveregetéséről is lemondva. Minden más esetben érdekből, és nem önzetlenül cselekszünk. A tett önzetlen, ha csak magáért a másikat segítő cselekedetért jó.

Legjobb gyakorlat az önzetlenség kifejlesztéséhez, ha úgy segítünk embertársainkon, hogy ők nem tudják meg, ki tett értük. Persze itt még mindig elbukhatunk, az önmagunk felmagasztalásában, de ebben az esetben, csupán erre az egy dologra kell figyelnünk, amelyet így könnyebben megakadályozhatunk.

„Én büszke lennék arra, hogy segítettem annak a szegény nőnek!” – hangzik éppen egy filmben. Remélem ezzel már értjük is, milyen könnyű elcsúszni az önzetlenség talaján.

Somogyi Péter, lélekszerelő, hagyaték őrző