Minden ami az életünket kitölti, régen a szerepekre való felkészülés jegyében telt. Minden hagyomány azt szolgálta, hogy a felek betölthessék szerepüket az életben, úgy ahogyan azt születésük előtt vállalták. Tudjuk, hogy a kelengye hímzése is már a házasságra készülés része volt. A ruházat, a tevékenységek, úgy voltak felosztva, már gyermekkorban, hogy a gyermek, belenőtt abba a szerepbe, amire született. A fiúk a nagyállatok körül segédkeztek, míg a lányok főleg a konyhakertben és a konyhában, a ház körül. Az így megtanult szerepek aztán biztosították a felnőtt életben a boldogulást. Segítettek abban, hogy a hagyományos szerepek megőrzése által, fennmaradjon a kölcsönös tisztelet, a bizalom, amelyek minden kapcsolat alapjait képezik. Vajon tényleg tanuljuk a szerepeinket? Esetleg magunkkal hozzuk, csak megfeledkezünk róla?
Molnár V. József szerint a gyermekek nagy tudású lelkek. Rajzaikban, már a kezdetektől felfedezhető a teremtés minden részlete, az Isteni valóság. „Legyetek olyanok, mint a gyermekek és velem lesztek a paradicsomban!” – mondja Jézus. Vajon mire akar utalni ezzel?
Ha a gyermekrajzokat nézzük, akkor megfigyelhetjük, hogy a szálkák rajzolásával, megrajzolja a gyermek, a napot, az apát, a teremtő erőt. A fészek rajzolása által megjeleníti a női befogadó energiát, a holdat, az anyát, a nyugalom fészkét. A ponttal pedig megjelöli önmagát, a teremtés gyümölcsét, a csillagocskát. Látszólag mindent tud. Látszólag mindentudók? Esetleg csak mi gondoljuk róluk, hogy kiszolgáltatott tudatlan létezők, akiket mi majd megtanítunk?
Az biztosnak tűnik, hogy a gyermek van közelebb az Istenhez. Ő jobban emlékszik még az odaátra. Neki sokkal elevenebbek az emlékei az Isteni szeretetről. A rajzaiból pedig az látszik, hogy tudását nem tőlünk tanulta, hiszen, mi előbb másoltatunk le vele valamit, gépiesen, hogy felismerhető legyen, mint hagynánk rajzolni. Amíg hagyjuk, addig az égi-földi törvények (mint fent úgy lent) szerint rajzolja a teremtés valóságát!
A TEREMTÉS VALÓSÁGÁT!
Sokszor elmondtam már az egyik legnagyobb önbecsapást. Akkor, amikor a nő azt mondja, hogy most jött rá, két éve csalja a férje, megtudjuk, az ébredésének az idejét. Ekkor ébred fel csipkerózsika álmából, amit eddig álmodott. Minden nő pontosan érzi, mikor csalják meg. Akkor megérzi és tudja, de mivel a legnagyobb taktikus is egyben, megdumálja magával, hogy ez nem igaz, és nem tesz semmit. Pedig, ha megbeszélné a társával, hogy vajon mi az ami hiányzik a kapcsolatukból, akkor az korrigálható lenne, és boldogabb lenne a kapcsolatuk. Meggyőződésem, hogy ilyenkor, két év után, nem azért válnak el a nők, a megcsalás miatt, mert kiderült, hiszen 2 évig együtt tudtak élni vele. Hanem azért, mert a rádöbbenés miatt, mely szerint már nem lehet tovább takargatni a tényt, hogy valami hiányzik, kiderült a gyengeségük. Kiderült a konfliktuskerülésük. Kiderült, hogy tulajdonképpen nekik így is jó. Ezt a felismerést nem tudják elviselni, ez az ami miatt nem tudnak naponta tükörbe nézni a lelepleződés pillanata után. Így inkább elválnak. Ebben a helyzetben ez már érthető is, bár nem kellett volna idáig eljutni.
Sok vitát folytattam más előadókkal a személyes felelősségről. Sokak szerint mi befolyásoljuk a többieket. Talán. Bár én inkább azt látom, hogy csakis kizárólag azt tudjuk befolyásolni, aki hagyja magát. Tehát csak azon lehet segíteni, aki akarja, hagyja. „Meggyógyítalak a Te hited által!” – szól a Krisztusi mondás. „Az adakozóé a felelősség, hogy oda adja, az elfogadóé pedig, hogy mihez kezd vele!” – mondja egy barátom pap barátja. Ezekből következően én azt állítom, hogy mindenki döntése kell a folyamathoz. Mindenki szabad akaratából hallgat meg előadásokat, kér segítséget, és dönt, mihez kezd vele. A gyermek is csak kiskorában kiszolgáltatott a szüleinek. Később, rajta áll mihez kezd a kapott munícióval.
A gyermek a fenti példa alapján mindent tud a teremtésről. Aztán a mi környezetünkben, átveszi a fél-elmeinket (fél, nem teljes gondolatainkat), hiedelmeinket és elkezd úgy élni, mint mi. De felnőttként leteheti ezt a terhet. El kell döntenie, mi az amit megtart a tanultakból és a mi az amit nem. Ez már az ő felelőssége. Én büszke leszek magamra, ha meg tudom majd tenni, hogy ne adjam át a félelmeimet a gyermekeimnek. Ennyi éppen elég lesz, ha mellette megtudom erősíteni őket a saját Istentől hozott tudásukban.
Tapasztalatom szerint, mindenki érzi a megoldást, a helyes döntést, belül, a szívében, csak nem meri felvállalni a következményeit. Ezért aztán segítséget kér mindenhonnan, hogy aztán a felelősséget átruházhassa, másra. „Te mondtad!” „Azt olvastam…” Ahelyett, hogy azt mondaná, így döntöttem, ez a véleményem és ezt vállalom. Jó, ha tudjuk, a saját döntéseinkért csakis mi vagyunk a felelősek!
CSAK ÉS KIZÁRÓLAG MI MAGUNK!
Egy társas viszonyban is így marad ez, ha szeretjük, ha nem. De van akinek kisebb előnye van. Ez pedig a nő! Miért? Mert nekik jobban működik a megérzésük! Ők kevésbé vesznek el a technokrata, logikamániás világunk eszmerendszereiben. Mert az eszme az férfi dolog. Főleg mi csináljuk, mert kell a vezető elv a hibátlan jelzőrendszer helyett! Ugyanis a másik feleink, rendelkeznek ezzel a hibátlan jelző rendszerrel. Bár nekünk is van, csak mi nem működtetjük. Nekünk meg kell dolgoznunk a működéséért, míg nekik „csak” úgy megy, minden erőfeszítés nélkül!
Ha a gyermekekre igaz, elég, ha hagyjuk őket megőrizni a fentről hozott rendet, akkor a nőkre pedig ez fokozottan igaz. Egy nőnek semmi más tudásra nincs szüksége, mint arra, hogy hagyja működni az eszközt! HAGYJA MŰKÖDNI A MEGÉRZÉSEIT! Ha megkérdeznék, mit tanácsolok egy nőnek, hogyan jusson nagyobb tudás birtokába, a következőket tanácsolnám neki.
- Hagyja abba a hazudozást, az önámítást!
- Tanuljon meg befelé figyelni!
- Ne akarjon férfi lenni, mert akkor éppen azt az eszközt veszíti el, az elvek mentén haladva, amit ösztönösen olyan jól tudna használni, a belső intuícióját!
Az élet döntések sorozata, amihez bátorság kell! Mi férfiak azért halmozzuk fel a tudást, hogy jó döntést hozhassunk, az információk ismeretében. A nőknek pedig nincs más dolguk egy jó döntés meghozatala érdekében, mint az intuíciójukra hallgatni! Ez nekik a könnyebb út, amelyik tökéletesen működik, ha hagyják! Vigyázat, az elvek mentén, nincs intuíció! Csak akkor vagyunk képesek a megérzéseinkre hagyatkozva, jó döntést hozni, ha megengedjük magunknak, hogy eltérjünk az elvtől, amely egyébként minket vezérel!
