A mostani gondolatsort egy pontosítással kell kezdenem. A múlt havi írásomban egy helytelen írásmódból következő, félreértésre okot adó idézet van, ami pontosításra szorul. „A nő védtelensége eredményezi a férfi felelősségvállalását.” (Nem pedig vétlensége, hiszen semmit sem vét, ront el.)
A mai témánk, az újjászületés, olyan, amely nem kötődik különösen a párkapcsolati szerepekhez, a társkapcsolathoz, de nélküle nem képzelhető el a kapcsolat továbbélése sem. Szükségünk van mind az egyéni újjászületésre, mind a létrehozott közösség újjászületésére. Az újabb és újabb életkörökről már volt szó. Most inkább a módszert szeretném tárgyalni, amely segít minket az esetenkénti, az éves, havi vagy akár napi újjászületésben is. Mint karácsonykor beszéltük, a fény születése mind a magyar, mind a keresztény hagyományban a remény megszületése a szívben: jön a feltámadás. A valódi újjászületés viszont csak a tavaszi nagy ünnepünkben jelentkezik. Jézus Krisztus önmagáról viszonylag keveset nyilatkozik. Két dolgot azonban biztosan tudunk róla. Mégpedig, hogy ő a „Világ Világossága” és „az Út, az Igazság és az Élet”. Ezeket ő mondja el nekünk. Így nyugodtan feltételezhetjük, ha őt követjük, helyesen járunk el.
Az ő idejében már ünnepelték a Húsvétot, azon a környéken. Két féle elnevezéssel is illették. Pesac és Pasca. A Pesac jelentése: ÁTUGRANI, MEGKERÜLNI. A Pasca jelentése: ÁTMENET. Jól látszik, hogy a két kifejezés, jelentésében is más megoldást kínál. A zsidó hagyomány szerint (Pesac), régen, Húsvétkor bárányt áldoztak, a család egész éves bűneiért engesztelésül. Egy állatot, bár a tulajdonuk, áldoztak fel, bűnbocsánatot kérve. Az állat bűnhődött, halt meg a család bűneiért cserébe. Véleményem szerint ez a vonulat került be a keresztény hagyományba oly módon, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten, az eredendő bűn eltörléséért. Nagyon durván fogalmazva, „levágták” értünk, A bűnbocsánatért cserébe.
Nem kérdés, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten, de tényleg az eredendő bűn eltörléséért, cserébe, helyettünk? Nem hiszem, hiszen ez a gondolat amolyan, ÁTUGRANI, MEGKERÜLNI típusú megoldás lenne. Ezzel szemben Ő azt mondja: „aki követ engem… „ ; „Meggyógyítalak a Te hited által.” (nem mert én vagyok az Isten fia, vagy mert akkora energiát tudok mozgatni, stb…) Hanem a Te hited által. Mit mond ezzel. A Te tevékeny részvételeddel, segítek neked! Ha ő a világ világossága, az út az igazság és élet, akkor az egyértelműen azt üzeni nekünk, hogy követnünk kell őt. KÖVETNI! Nem tesz meg semmit HELYETTÜNK, de ha követjük, akkor segít és lesz megoldás. Ha így vizsgáljuk meg a keresztény ünnep legnagyobb misztériumát, akkor a következőket látjuk. Jézus, az utolsó vacsorán szkíta típusú (vérszerződést) szövetséget köt az apostolokkal. Elfogják. Megölik. Megjárja a poklokat, majd feltámad. Ha végig gondoljuk, ebben a formában nem tudjuk követni őt, sőt bevallhatjuk, bátorságunk se lenne hozzá. De vajon mit jelent akkor a történések sora? Mit üzen nekünk?
Segítségünkre van a megoldásban az ünnep másik neve a Pasca = ÁTMENET. Ha pontosan nem követhetjük az eseményeket, akkor meg kell vizsgálnunk, mit szimbolizálhatnak az egyes lépések, mire tanítanak, milyen utat mutatnak nekünk! ÁTMENET, ez a szó lebeg a szemünk előtt.
Mint azt már megállapítottuk, a világ folytonos változáson megy keresztül. Egyfolytában változik, alakul. Ha mi is együtt akarunk haladni a világegyetemmel, nekünk is változnunk kell! Ha nem tesszük, előbb utóbb az élet kényszerít rá bennünket. Tudatos életet élve sokszor jutunk arra a megállapításra, hogy az amit éppen egy helyzetben teszünk változtatásra szorul, hiszen nem jutunk a módszerünkkel előbbre. Ekkor többségünk, már nem a másikat hibáztatja (Pesac módszere), hanem magában keresi a baj forrását, önvizsgálatot tart. Sok esetben azonban ez sem vezet eredményre. Miért? Van egy nagy csapda az önismeret, önvizsgálat körül. Sokszor csak addig vizsgáljuk magunkat, amíg el nem jutunk egy egyébként fontos pontig. Ez az, amit még el tudunk képzelni magunkról! Ha itt megállunk, nem lépünk tovább, akkor nem léptünk előrébb az önismeret útján. Csak a szokásos, már ismert köröket ismételtük, így nem lesz megoldás sem a problémánkra. Nem lépünk előrébb. Az ilyen alapra épített „új” élet, megoldás, hamar légvárnak mutatkozik, nem old meg semmit. Ha azonban feltételezzük, hogy az ismert értéknél, még gyengébben teljesítünk az adott kérdésben, és ez helytálló megállapítás, akkor a korábbi elképzelésünk magunkról, hamissá válik, „meghal”. Ezért én ezt a pontot, amikor, bátran feltételezzük magunkról a még silányabb magatartást, és az helytállónak bizonyul, HALÁLPONTNAK hívom. Ilyenkor a korábbi énünk MEGHAL, hiába hittük azt valósnak. Amíg vizsgálódunk, addig MEGJÁRJUK A POKLOKAT. Addig tart ez a pokoljárás amíg meg nem találjuk a hibás viselkedésünk pontos mértékét. Ekkor döntést hozunk, hogy mindezen változtatni szeretnénk. A döntés után következik az újjáépítés, az újjászületés, ha úgy tetszik a FELTÁMADÁS.
Ha ÁTMENETRŐL beszélünk, akkor már látjuk is a stádiumait. A régi énünk meghal, a vizsgálódás, maga a pokoljárás, de ezt az áldásos tevékenységet az új ember kialakulása, a feltámadás követi. Ha ezt az önismereti utat összehasonlítjuk Krisztus Húsvéti útjával, már látjuk is a párhuzamot! Véleményem szerint ez a Krisztusi üzenet, Húsvétkor. A hagyományban persze az ünnepet böjt előzi meg. A böjt segíti a megtisztulást, az anyagi világtól való elszakadást, hogy ha máskor nem is de évente egyszer vizsgáljuk meg magunkat. Járjuk meg a poklokat, a régi énünk halálával, hogy Krisztussal feltámadhassunk, újjá születhessünk!
Ezt a folyamatot egyébként minden nap is végig járhatjuk a nap végi számadásnál. Bármilyen problémánk megoldásához ez az út vezet, amelyet Jézus mutatott nekünk életével.
Az átmenet útjának járása segít bennünket a saját hibánk, az általunk létrehozott közösség hibás működésének rendbehozatalában. Ha bátrak vagyunk és minden esetben merjük feltételezni azt, hogy még gyengébb a teljesítményünk a korábban képzeltnél, az bár ugyan a korábbi, valósnak hitt önképünk elveszítéséhez vezet, de a megújulásunk által létrejövő új valóságunk, mind magunknak, mind a változásban velünk tartó párunknak újabb csodás élményeket ad, egészen a következő csodálatos átváltozásig!
Somogyi Péter
Lélekszerelő
