Mindannyian Istenből valók vagyunk! Állapítottuk meg a korábbi alkalommal. Ez azt is jelenti, hogy mint az Isten szerves része, az ő „törvényei” vonatkoznak ránk. Sokkal könnyebben élhetjük az életünket, ha nem a ma oly divatos, „mindenki csinál amit akar” hangulatnak engedve, hanem az élet jelzéseit követve élünk. A jelzések felismeréséhez, nem kell mást tennünk, csak figyelni. Amennyiben ez nem elég, segítségül hívhatjuk a hagyományt.
A kisgyermekek, eleinte szálkákat, majd spirált rajzolnak. Talán az első konkrét alakzat, amit rajzolnak, az egy kör és benne egy kereszt. Minden kisgyermek ezt rajzolja, szerte a világon, mindegy hová születik. Nekünk magyaroknak viszont az egész életünket végig kíséri ez a JEL. Ma napkeresztnek hívjuk. Egy kör, és benne egy egyenlő szárú kereszt. NAPKERESZT! „Kezdetben vala az Ige és az Ige Isten vala…” kezdődik a biblia. A magyar hagyományban ismerünk egy speciális hímzési fajtát, a keresztszemes hímzést. A hímzés során az asszonyok egyenlő szárú kereszteket hímeznek a szövetre Még ma is van olyan vidék, ahol ezt a keresztszemet IGÉNEK hívják. IGÉT hímeznek. Istent hímeznek! Megőrzik a jelet, amely valószínűleg fontos jelentőséggel bírt, bír a hagyományunkban. Ráadásul Istennek nevezzük. Hol őriztük meg még ezt a formát, jelet?
Ha valaki utána jár, biztosan talál még hasonló érdekes dolgokat. De mit mond a hagyományunk erről a jelről, azon kívül, hogy a hímzésnél Igének nevezi. A kör és a kereszt közepén, a középpontban lép be az Isten, a teremtő erő a mi világunkba. A kör pedig amely körbeveszi, az Isten női minősége, amely a teremtő erőnek formát ad. Ez a Föld-Anya. A természetben sem jöhet létre a teremtés a nap nélkül. A termékenyítő teremtő nap-energia hatására indul meg a csira, lesz a magból növény. Ez a teremtő erő alakítja az időjárásunkat, az egész életünket. Ha ma meg is próbálunk mesterséges környezetet létrehozni, hogy ne függjünk tőle (az Isteni erőktől), mégis bebizonyítja a természet, újra és újra ki az úr.
A paraszti társadalomban, ahol az ember a teljes életét a természetben élte le, vele egy közösségben, tudták és soha nem feledték az Isteni rendet. A hegyen az első korty bort a földre öntötték. Áldoztak az Istennek, mert mint mondták: „Az Úrsten és én csináltam a bort” Tették ugyan ezt a kenyérrel is. Mai, a természettől elszakadt társadalmunk tagjai, mi magunk, könnyen megfeledkezünk a természet rendjéről, hamar szem elől tévesztjük az Isteni igazságot és útmutatást. A gyermekek, akik hagyományunk szerint legalább 7 éves korukig az Isten tenyerén élnek, még tudják, ismerik az égi rendet. Őszintén élik, ezzel mutatnak számunkra példát. „Legyetek olyanok mint a gyermekek” – mondta közülünk a legnagyobb.
Ha egy kisgyereknek cukorkát adunk, félgömbbe hajlítva a tenyerét, nyújtja felénk, hogy beletegyük a cukrot. Ha megkérjük, hogy vigyázzon rá, akkor a másik kezével képzett másik félgömbbel borítja be a megőrzendőt. Ezzel a napkeresztünk térbeli formáját hozza létre.
A fizikai valóságunk is ezt a rendszert mutatja. Ha új életet teremtünk, gyermekáldásra készülünk, hasonló történik velünk. A férfi teremtő energiája, magja, bekerül a nőbe, aki a kezdetektől körülveszi azt. A megtermékenyülés pillanatától, pedig nem csak körülveszi, hanem alakot, formát ad neki! A gyermek, vér lesz a véréből és hús a húsából! Táplálja, életet ad neki. Az egész folyamat során először befogadó, majd alakadó válik belőle. Befogadja a férfi teremtő erőt, majd alakot, formát ad neki! Mint látjuk az egyik legnagyobb életmisztérium során a férfi szerepe, a teremtés, a teremtő erő képviselete. Éppen mint a hagyományunk szerint, belép a női alakadó közegbe, és erejével, magjával megtermékenyíti azt. Ez a szerepe. A TEREMTÉS! A nő pedig, mint írtuk, befogadja ezt az erőt, a magot, és alakot, formát ad neki. A nő feladata a BEFOGADÁS és az ALAKADÁS! Az alakadás persze magába foglalja a táplálás, a nevelés folyamatát is. Hiszen az áldott állapot során megfigyelhető női lelki állapotok beépülnek a gyermek életébe, személyiségébe.
A gyermekvállalás az emberiség teremtő erejének egyik és legfontosabb megnyilvánulása. A folyamat pedig éppen úgy zajlik, mint amit hagyományunk szerint a napkereszt képvisel.
A magyarság, a teremtés rendjéből következően ismert egy másik Szent-Háromságot! Ez az Apa-Anya-Gyermek hármasa volt. Ugyanis csak a férfi erő, vagy csak a női erő magában nem képes a teremtésre. A férfi, a nő, a nő pedig a férfi nélkül nem képes saját reprodukciójára. Egyértelmű, hogy az Isten felé vezető, és egyébként a fennmaradásunkat garantáló teremtő képességünk minden esetben a férfi és a nő egységén alapul. Sok nő felejti ezt el, a szülés után. Az anyaságban elveszve, a gyerek iránti szeretetbe burkolva kirekeszti a kettős egységből a férfit. Szeretetének az iránya kizárólag a gyermek, a gyermekek felé irányul. Az így felborult rend persze szinte minden esetben váláshoz vezet. Mert a felek elfelejtik, hogy mi is az élet alapja. A férfi nő egysége, a FÉRFI ÉS A NŐ KÖZÖS TELJESSÉGE!
Fontos, az életünkben soha ne felejtsük: „EGYEDÜL NEM MEGY!” – mondja a film betétdala. Se a férfi a nő nélkül, se a nő a férfi nélkül nem tudja megélni a teljességet. Egyikőjük sem előbbre való! Egyenrangúak, de nem egyformák! Egyformán fontosak, de nem egyformán működnek. A közös teljességükbe mindketten azt teszik bele amire a másik nem képes! Nem képes! Nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tud úgy viselkedni, hanem azt, hogy mivel nem a sajátja, nem tudja olyan őszintén, belülről fakadóan hozzátenni, mint az akinek sajátja az energia, vagy a tevékenység. A két különböző energia nem verseng egymással, hanem kiegészíti egymást! És ebben a teljességben, együtt, nagyobb hatékonysággal, több eredménnyel haladhatnak az Istenhez vezető úton, mint magukban, vagy akár csak egymás mellett élve, de mégis csak egyedül.
Somogyi Péter
Lélekszerelő
70 3354 114
