„Lássátok az Úr dicsőségét, mert látomás nélkül nincsen jövő!” – Wass Albert Hagyaték.
Cél, célok, célkitűzések. Szép sorozat. Egész életünkben azt halljuk, hogy legyenek céljaink. Célok nélkül nem élhetünk. Célok nélkül nem érünk el semmit. Mindezen gondolatok ellenére az emberek, tanítók, jelentős része az eleve elrendelés híve. Azt állítják, hogy az életünk 97 százaléka, vagy annál valamivel kevesebb, már előre eldőlt. Nem tehetünk mást, mint elfogadjuk a megmásíthatatlant, az előre megírt jövőt. Sajnos a gyengébb képességű asztrológusok és jósok is meghagyják abban a hitben az embert, hogy amit ők mondanak a jövőről, az a tuti, az biztos és megmásíthatatlan. Az esetek jelentős részében az idő haladtával megfigyelhető, hogy egyre több dolog következik be abból, amit állítottak. Főleg abban az esetben, ha mindjárt az elején bejön valami az állításaik közül. Innen aztán szinte minden bejön amit mondanak, mert elkezdjük teremteni magunknak, az ő szavaik szerint.
Mindezek ellenére vagyunk páran, akik azt állítjuk, hogy a jövő nincs megírva! Semmi sem biztos, semmit se tudhatunk előre. Minden mindennel összefügg és ha valaki a „sorban” nem a „megfelelő” döntést hozza, akkor minden borulhat, hiszen az ő döntése mindent befolyásol, ahogyan a mi döntéseink is mindenre és mindenkire hatnak.
Vajon mi van az okozat törvényével? Merül fel a kérdés. Nos, azt tudjuk, hogy az előző életeink és az ott eldőlt feladataink megvárnak minket. Megoldásuk reánk vár, nem kerülhetjük el. De, pontosan, ahogyan írtam, feladatok keletkeznek, amit meg kellene oldanunk. Ez nem jelenti azt, hogy a megoldás feltételei is meg lennének határozva. Szóval adódik egy feladat, amelyet meg kell oldanunk. De ne higgyük, azt is előírjuk magunknak (netán valaki más), hogyan fogjuk azt megoldani. Létezik egy forgatókönyv, amely akkor lép életbe, ha semmilyen tudatosságot sem tanúsítunk, csak sodródunk az élettel. Ebben az esetben, van egy forgatókönyv, amely szerint lezajlik az életünk. Ilyenkor nincs mit tennünk, csak elfogadni, átélni az egészet. Minden eleve el van rendezve, szépen, lépésről lépésre.
Ebben a valóságban semmi szükség sincs talán még célokra sem. Ha mégis van belőlük, akkor azok amolyan maguktól adódó célok, elérendő állapotok. Olyasmik, amelyek maguktól adódnak, se a kitűzésükkel, se az elérésükkel nem kell nagyon törődni. Megy minden magától. Aztán, ahogyan nő bennünk a tudatosodás iránti vágy, ahogyan változunk, tudatosodunk, úgy egyre inkább előtérbe kerül minden, ami a célkitűzéssel kapcsolatos. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy miden feladatunkat teljesítsük, lépnünk kell. Ugyanis, ha az élet szablya ki a következő lépést, akkor nem biztos, hogy mindent úgy tanulunk meg ahogyan nekünk az a legkellemesebb.
Abból indulunk ki, hogy ha felismerjük a megoldandó problémát, akkor tudatos, időben történő kijavításával megelőzhetünk egy kellemetlen tapasztalást, amit az élet akkor ró ki, ha csak sodródunk. A betegség egy olyan figyelmeztetés, amely már egy elég határozott jelzés arra, hogy lépjünk végre és változtassunk. Sokak szerint eleve elrendelt a betegség is. Én azt állítom, hogy a betegség és a nehézségek, mind elkerülhetőek, akkor, ha minden tanulandót, időben felismerünk, majd a szükséges lépést, változtatást megtesszük, elkerülve így a fájdalmas vagy kellemetlen eseményeket. A változtatás azért is megfelelő, hiszen az eredmény éppen olyan pozitív, mintha nehézségek útján érnénk el. Kicsit hasonlít ez az egész arra a mondásra, mely szerint „a buta saját kárán, az okos másén tanul”. Ha tudatosan élünk, akkor a folyamatos figyelem jellemzi pillanatainkat. Ezzel az odafigyeléssel lehetünk képesek a jelek, az Isteni sugallatok felismerésére. Ha pedig sikerült a jel felismerése, akkor már csak egy döntés kérdése, hogy elkerüljük a „fájdalmas” vagy kellemetlen tanulási folyamatot.
A folyamatosan változó életünkben aztán hirtelen fontossá válik a cél kijelölése. A pontos kijelölés, hogy a megfelelő Isteni segítséget is megkapjuk eléréséhez. Fontos tudnunk, hogy nem az a fontos, hogy a célhoz vezető utat is meghatározzuk, hanem csak az, hogy a végső célt, szándékaink szerint, de pontosan meghatározzuk. Pl.: nem az a fontos, hogy meghatározzuk, kihez szeretnénk hozzámenni, hanem az érzések sorát kell meghatároznunk, amely ér minket, ha a kívánt társra rátalálunk. Így az életnek (vagy akár az angyaloknak) meg lesz a lehetősége, az optimális társ mellénk irányítására, akkor is, ha mi magunk egy téves gondolat, vagy hibás hiedelem miatt rosszul választanánk. Vagy gondoljunk arra, hogy segíteni akarunk az embereken. Eredetileg valami politikai pályát tervezünk, de a végére kiderül, hogy szociális munkások, vagy természetgyógyászok leszünk. Ha ragaszkodnánk a politikai úthoz, mint célhoz, valószínűleg egy boldogtalan, beteljesületlen életet tudhatnánk magunkénak. De abban az esetben, ha csak arra koncentrálunk, ami ténylegesen a vágyunk volt, a segítésre, és hagyjuk az Isteni erőket dolgozni, segíteni, miközben mi is tesszük a magunkét, akkor nagy valószínűséggel egy teljes, boldog életet élhetünk.
Ha elindulunk Budapestről, Hamburgba, akkor sem látjuk az egész utat, csak azt a pár száz métert amit belátunk. Van egy célunk, Hamburgba jutni. Az útkereszteződéseknél hozott döntéseink határozzák meg az útvonalat, az út megtételéhez szükséges időt, de ha kitartunk a célunk mellett, akkor nagy valószínűséggel el is jutunk a kívánt célba, Hamburgba.
A pontos célmeghatározás pedig már szerves része a helyes jövőteremtésnek. A Vlagyimír Megre által írt, Anasztázia című könyv azt ajánlja, hogy a célban megélni kívánt érzéseinket kifejező minden szóhoz kapcsoljunk egy képet. Ezzel pontosítjuk azt, mit is szeretnénk és ezzel segítjük az Isteni erőket. Biztosítjuk, hogy az általunk kívánt eredmény, cél, következzen be. Így aztán fontos, hogy tudjuk mi az, amit igazán szeretnénk. Mert ha ebben nem látunk tisztán, könnyen megkaphatjuk a kívánságunkat, amelyről aztán kiderül, nem hogy kedvünkre, de éppen az ellenkezőleg kárunkra való.
Megint eljutottunk az őszinteséghez, amely elengedhetetlen, ha kezünkbe akarjuk venni a sorsunk irányítását, elfogadva azt az asztrológusi intelmet, mely szerint: „A csillagok nem okoznak, csak jeleznek, éppen ezért mindenki szabad akaratából dönti el a jövője valóságát.”
Somogyi Péter
Lélekszerelő
