Érdekes felvetés a szenvedély vizsgálata. Nem is gondolunk bele, igazán, hiszen például én nem is nagyon használom a kifejezést. Ennek ellenére nagyon fontos dolgok állapíthatóak meg általa.
Kezdjük magával a szóval. SZENVED-ély. Jól látszik, valami olyanról beszélünk, amelyben szerepet játszik a szenvedés. De vajon hogyan. Vajon mi okozza a szenvedést? Talán az, ha nem tehetünk a szenvedélyünk tárgyáért. Ha tehetetlenül állunk és nincsen befolyásunk a dolgok alakulására, akkor bizony szenvedésben lesz részünk.
Dr. Varga Tibortól hallottam először, hogy a magyar egy lelkes nép. Azóta figyelem a történelmünk jelentősebb mozzanatait és bizony megállapítható, lelkes nemzet a magyar. Ebben a nagy lelkesedésben bizony erényes és hibás tetteket is elkövettünk. Az 1848-as Európán vigigsöprő forradalmacskák lendületével mi szabadságharcot kezdtünk az elnyomó Habsburg hatalom ellen. De éppen ez a lelkesedés tartota őket a trónon, Mária terézia esetében, hiszen semmi sem kötelezett minket a Pragmatica Sanctio elfogadására, csak a pillanatnyi lelkesedés hatására fogadták el uraink a leányági örökösödés formuláját. Mert megesett a szívük a nőn, aki védelemre szorult. Abba most ne menjünk bele, hogy akkordiban mennyire volt elnémetesedve a magyar uralkodóosztály.
Lelkesedés – szenvedély. A második elképzelhetetlen az első nélkül. Lelkesedés nélkül nincs szenvedély. A lelkesedés elmélyülése hozza a szenvedélyt. Eleinte csak lelkesedünk és ezért teszünk. A tettekkel támogatott lelkesedés aztán a cél irányti szenvedélyt gyújtja meg a szívünkben. A szenvedély tüze aztán emberfeletti tettekre sarkal minket. Így tudunk végrehajtani csodákat, emberfeletti cselekedetek sorát, a hitetlenek ámulatát és sajnos irígységét is kivívva. Szenvedéllyel, szenvedélyes hittel lehet igazán nagy tetteket végrehajtani. Tudja ezt mindenki, aki a sikeres cselekedetek okát kutatja. Pont ezért van nekünk magyaroknak egy előnyünk azáltal, hogy lelkes nép vagyunk.
Lelkes nép vagyunk, ez igaz, de a lelkesedésnek át kell fordulnia a szenvedély mélységébe, mert különben csak egy fellángolás, szalmaláng az eredmény. A lelkesedést még könnyű tönkretenni. A lelkesedés lángját még el lehet fújni. A szenvedély tüze azonban vagy utat talál magának, vagy belülről emészti fel azt akinek a szívében helyet kapott.
Legyen itt egy találóskérdés, amit a végére megválaszolunk. Van egy párunk, akikről két dolgot tudunk. 1. Igaz szerelemmel szeretik egymást. 2. Mindeketten szeretik az almát. Pontosan egy darab almájuk van. Mi lesz az almával, mi történik vele? Gondoljuk át!
Szóval adott egy nép, jelen esetben a magyar, aki lelkes. Könnyen és gyorsan lelkesedik. Szinte egyik pillanatról a másikra képes fellelkesülni. Azt is tudjuk, hogy a lelkesedés, ha tett követi, ha a sikerek jönnek, akkor könnyen szenvedéllyé válik, amely már szinte kiolthatatlan hajtóerő az adott irányba. Tudjuk, a szenvedéllyel már nem lehet mit tenni. Hiszen ha egy időre el is fojtható, a parazsa képes bármelyik pillanatban újra és újra tűzzé alakulni. Mit kell tennünk, ha ennek még a lehetőségét is meg akarjuk szűntetni? Hogyan érhetjük el, hogy a szenvedély tüze ki se alakuljon? Igen! Bizony azt kell elérni, hogy a lelkesedés lángja mielőbb kialudjon. Olya hamar, hogy ne legyen esély a szenvedély kialakulására. Vajon ezt hogyan lehet elérni?
Milyen dolgokért tudunk lelkesedni? Mi az ami lelkesedéssel tölt el minket? Gondojuk csak át! Álljunk meg egy pillanatra és nézzünk meg miért tudtunk utoljára lelkesedni? Mi az ami lelkesített és mosolyt csalt az arcunkra, örömmel törltött el? ... Gondol, gondol, gondol...
Az is megvillant bennünk, hogy miért múlott el a lelkesedésünk? Meglátásom szerint lelkesedni, szép, igaz és tiszta dolgokért tudunk! Valami olyanért, ami magában is NEMES, tiszta, egyszerű. Szóval, mit kell tennünk? BEMOCSKOLNI, bekoszolni mindazt, ami szép, ami nemes! Ennyi! Semmi más nem kell a lelkesedés eltörléséhez. Mert amiről kiderül, hogy nem szép, nem nemes, egyéni érdek, önző vágy vagy hatalomszerzés irányítja, az már nem méltó a lelkesedésünkre és a szenvedélyes hit sem alakul ki az elérésének érdekében.
Nos, vajon mi lesz az almánkkal az igaz szerelemben lévő párunk esetén? Elfelezzük? Megosztjuk? Az egyik félé lesz? Azé, aki kevésbé szeret? NEM! Az alma megrohad. Miért is? Mert a nő, aki igaz szerelemmel szereti a férfit, a férfinak adja az almát. A férfi pedig, aki a nőt igaz szerelemmel szereti, a nőnek adja az almát. Így az alma senkié sem lesz, elrohad. Egyébként is, kit érdekel az alam, ha van igaz szerelem! A szerelmet nem lehet elosztani! Aki szerelmes, az mindenét adja! Ha valaki a felezés, vagy bérmilyen osztás mentén gondolkodott, komolyan vizsgálja meg a viszonyát a szerelemhez.
Mindazonáltal van egy jó hírem is, ami ugyan szomorú, de enyhülést hoz az almaosztás szomorú tanulsága után. Mindenki tudhatja, hogy meditációs állapotban a csukott szemhéjunk alatt felfelé tekintünk. Ennek a felfelé tekintésnek az irányában van a mi igaz szerelmünk. Az alma pedig lefelé helyezkedik el, a vizszintesnél lejjebb. A két pont között mozog a figyelmünk az adott kérdésben.
Bizonyos elméletek szerint, amit magam is irányadónak tekintek, az Úristen nem teremtett rosszat, csak jót. A világunkban lakozó gonosz, a mi teremtményünk. Csak azért létezik, mert mi teremtjük. Sötétség sincsen csak a fénynek hiánya. Egyetlen szál gyertya is világosságot teremt a legsötétebb teremben is. Nos, ezt az elméletet tovább gondolva, mi lehet az amit pokolnak hív a keresztény vallás? Mi az ami az Isten felé haladásunkat véglegesen is akadályozni képes? Egy függőség. Az ANYAGTÓL való függés az! Jézus Krisztus azt javasolja, hogy oszd szét minden vagyonod és kövess, mert akkor velem leszel a paradicsomban. Sokat gondolkodtam ezen. Vajon tényleg azt akarja, hogy szegények legyünk? Nem hiszem. Csupán annyit, hogy ne függjünk az anyagtól. Ha van, nehezebb tőle függetlenül élni, mintha nincsen, mert szétosztottuk. Pont ezért nehezebb a gazdagnak bejutni a mennyek országába, mint a tevének átjutni a tű fokán. Mert van vagyona. Ha van, nehezebb tőle függetlenül élni.
A szomorú, jó hír, a következő. A mai anyagközpontú világunk, ahol a fejlődés biztosítása a fogyasztáson keresztül történik, a rendszer az önmagáért vívott harcában kénytelen arra ösztökélni minket, hogy az anyagon tartsuk a szemünket. (alma) Hogy arra koncentráljunk. Azt szeretné elérni, hogy minden lépésünk az anyag bűvöletében teljen. Döntéseinket és cselekdeteinket az anyag megszerzésének, vagy annak megtartásának vágya irányítsa. Így minden magasztos dologhoz, azonnal csatolnak egy anyagi képet, azt sugallva, hogy a magasztos cél eléréséhez nincs más dolgunk, mit a csatolt anyagi megszerzése. Profánosítják a nemes és szép dolgokat. Amikor ezzel szembesülünk, akkor pedig vagy már az anyag megszerzése előtt, vagy utána hamarosan lemondunk nemesebb céljainkról. Lelkesedésünket veszítjük és nem hogy a szenvedély lángja, de még egy kis tüzecske sem gyúl szívünkbe. Közben lassan és észrevétlenül elveszítjük az eszményeinket és az anyagot hajszoljuk, lelketlenül, kedvetlenül, ha kell másokat is eltaposva. Szóval nem csak annyi, hogy mi magunk rosszul állunk a szerelem dolgával, hanem van egy irányító erő, amely minket tudatosan ebbe az irányba terel. Lelketlen állapotba tart, hogy így csak az anyaggal törődve jól vezethetőek legyünk. Széllel szembe nehéz... Mégis meg kell próbálnunk! LEGYENEK VÉGRE MAGASZTOS CÉLJAINK! Ne az anyagot, az eszközt akarjuk megszerezni, hanem valami csodálatos és tiszta, szép dolgot, amiért lelkesedni és szenvedélyesen küzdeni érdemes, minden nehézségen át, akár az életünk kockáztatásával is!
Pont ezért kevernek nekünk magyaroknak, az őstörténetünkbe hazugságokat, hogy amikor az kiderül, a fürdővízzel a gyereket is kiöntsük. Pár hazudozó miatt. Akik félig igazat, félig hamisat állítanak. Akik lebukásánál majd kiábrándulunk mindenből, ami ősi és magyar. A megoldás a gondolkodásban van. Az őszinte figylemben, amikor befelé figyelve, a szívünkkel gondokozva érezzük, tudjuk és nem csak hinni szeretnénk, a valóságot. Miért kell itt a magyar kérdéssel külön foglalkozni? Mert mint mondottam, mi köztudottan lelkes nép vagyunk. Ha mi is hagyjuk magunkat lelketlen állapotba tartani, ha mi sem látunk át az ármányon, ha mi sem mutatunk utat, akkor a többieknek milyen reményük marad? Mutattunk már példát igaz kereszténységből, Atilla alatt, Szent István, Szent Imre, Szent László és minden magyar szenetek és boldogok útmutatása alatt. Szabadságharcaink sorával, kezdve a törökellenes hadviselésünkkel, 48-49-cel és nem utolsó sorban 56-tal. Kevesen, hihetetlen túlerővel szemben, lekesedéssel, szabadságunkért érzett teljes szenvedéllyel mutattuk az utat, oly sokszor! MOST IS RAJTUNK A SOR! Nagy nyomorúságunkban, a válság legalján, nekünk kell legelébb felállni! Ehhez a fohász:
„Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk,
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról.”
Istentudással, előre hát a nemlétező hídon, amely a szenvedélytől fűtött tetteink által, a válság, a lelketlenség szakadékán minket átvezet.
Somogyi Péter, lélekszerelő
