A Szent Korona Tan volt a nemzeti alkotmányunk, 1944 március 18-ig, a német megszállásig. A Szent Korona Jog két alap jogra épült: 1. magánjog, 2. közösségi jog. Ha az adott kérdésben mindkettő szerint igazságot lehetett szolgáltatni, akkor minden esetben a közösségi jog volt az erősebb.
A Lélekszerelő Oskolában tanuljuk a segítő erőtér létrehozását. Az erőtér, információkat, segítő gondolatokat, színeket és Isten erejét közvetíti a gyógyulni vágyó felé, távolságtól és időtől függetlenül. Ha azt tettük, hogy a kívánt erőteret, körben állva, egymás kezét fogva, együtt hoztuk létre, minden esetben erősebb erőtér keletkezett, jobban segítve a gyógyulni vágyót.
Még élt Árva Vince Atya, az utolsó magyar pálos szerzetes, Pilisszántói plébános és misét tartott a szántói templomban. Kis közösségünk a mise végén elénekelte a magyar himnuszt. Majd, egyházi ünnep révén a régi magyar himnuszt is, a Boldog Asszony Anyánk címűt. A mai ének nagy erőt idézett meg, mindannyian beleborzongtunk. Igazi csodálkozás azonban a Szűzanyához, Babbához szóló himnusz alatt töltötte el a szívünket. Legalább ötször nagyobb erőket lehetett érezni.
Jézus Krisztus, mielőtt elment a következőt hagyta reánk, követőire: „Ha ketten összejöttök az én nevemben, akkor jelen leszek!” Nem kell mást tennünk, mint egy kisebb, akár csak két fős közösséget létrehozni, ahhoz, hogy Ő jelenlétével megszentelje a tevékenységünket.
Példák sorát hoztam arra, hogy vajon egyedül vagy többen tehetünk többet. Többen – többet. Az biztos, az ember egy közösségi lény. A mai világunkban, ahol az önzés talán elérte csúcsát, amikor mindenki csak magára gondol, a saját boldogulását hajszolja, az ember magára maradt. Egyedül van. Hiszen már a család is leamortizálódott, értékeit tönkre tették, elértéktelenítették, megszűntetve ezzel a legkisebb közösséget világunkban. Ha ilyen kicsiben, vérségi rokonsági kötelék mellett sem tudunk közösséget létrehozni, akkor felmerül a kérdés, vajon nagyobb méretben képesek lehetünk-e erre. Nem hiszem.
Véleményem szerint, két esetben veszíthetjük el az EGÉSZSÉGÜNKET, válunk fél-lé. Az egyik a párkapcsolat, ahol egyedül maradva fél-elmek lesznek úrrá rajtunk, a másik az Istentelenség, amely bekövetkeztével szintén csak fél-elmek irányítják életünket. A teljesség és az egység visszanyerése adja vissza egész-ségünket. Akkor válunk újra egésszé. Az életünkben nincs olyan esemény amiről Isten ne tudna. Mindent tud, mert ő Mindenható! Mi és a világ összes teremtménye Istenből való. Ő, bennünk lakozik, együtt él velünk, mibennünk. Így vele, ha akarjuk, ha nem folyamatosan közösségben vagyunk.
Természetesen megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást. Se jelenétéről, se pedig a természetéről. Tehetünk úgy, hogy nem vesszük figyelembe az általa teremtett világ sajátosságait, törvényszerűségeit. Ebben az esetben hamar nehézségek támadnak az életünkben, amelyek nehezítik vagy akár lehetetlenné is teszik az előre lépésünket. Ilyenkor, tévedésből, vagy önzésből, esetleg nagyképűségből, de nem működünk együtt vele. Ez pedig nehézségekhez, betegséghez, majd akár halálhoz is vezet. „Segíts magadon az Isten is megsegít!” Vagy ahogyan a Hagyaték mondja: „Ha megteszed az egyik felét, az Úristen biztosan hozzáteszi a másik felét!” Ha megtesszük a magunkét, akkor ő hozzásegít minket a sikerhez a másik fél elvégzésével. Az ne tévesszen meg minket, hogy az Ő segítsége sokszor jelentősebb mértékű, a mi tettünknél, mert az a lényeg, hogy mi mindent megtegyünk, ami rajtunk áll, majd bízzuk a Teremtőre a többit, engedjük el a gondot. Érkezik a segítség, éppen a kívánt mértékben. Együttműködve Istennel, sikeressé és boldoggá válhatunk, mert ő biztosan megsegít. Hiszen, „Embert teremtett a saját hasonlatosságára, hogy uralkodjék a világ felett!”. A saját hasonlatosságára, Önnön Magából!
Lehet próbálkozni még egy kicsit egyedül, de véleményem szerintem nem érdemes. „Ha Isten velünk, ki ellenünk!” – olvashatjuk Bethlen Gábor fejedelem zászlaján. Ugyan ezt mondja később Pázmány Péter is.
Az Isteni közösség felvállalása egy jó alap. De attól még érezhetjük magunkat egyedül, az emberi mérce szerint. Ha a párkapcsolatot nézzük, is kimondható, a másik felünket keressük, hogy férj-ként, fél-ként legyen egy másik felünk, pl.: egy fele-ségünk. Aztán megélve a teljességet, a teljes összeolvadást, részt vegyünk a teremtésben, szerelmünk gyümölcsének létrehozásában, gyermekünk nemzésében, majd felnevelésében. Próbálnánk meg az említett teremtési folyamatot egyedül véghezvinni! Még végig gondolni is vicces. Mindannyian tudjuk, ez lehetetlen.
Egy rendes párkapcsolat, mindkét félen múlik, 50-50%-ban. Együtt lehetséges csak a teljesség, mert egyedül nem megy. A teremtésben történt kettészakíttatásunk óta keressük a másik felünket a hiányzót! Nekem, pár, társ nélkül töltött időszakaimban soha sem a problémák közös megoldása, hanem az örömök megosztásának hiánya okozott szomorúságot. Mindig arra vágytam ilyenkor, ha láttam például egy szép virágos rétet, hogy bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatnám ezt a gyönyörűséget.
Kitekinthetünk társadalmi területekre is. Annak idején megnéztem több HIT gyülekezete vagy más vallási közösségi rendezvényt. Azt állapítottam meg, hogy az oda járó emberek többsége azért megy ilyen helyekre, mert ott meghallgatják, beszélgetnek vele, közösen csinálhat programokat. Együtt. Közösen másokkal. Ugyanis, hiába idegenítik el a különböző társadalmi elvárások az embereket egymástól – szerezd meg magadnak, minden áron, mert megérdemled – ettől függetlenül marad bennünk vágy a közösség megélésére. Ezt a vágyat használja ki a média is. Azt próbálják a reklámok elhitetni velünk például, hogy egy kis áruhitel felvételével, a plazma tv tulajdonosok boldog közösségébe fogunk tartozni. Aztán, ha kiderül a vásárlás utáni 2-3 nappal, hogy maga a tv megléte nem tesz boldoggá minket, szomorúságunkban még hazudunk is egymásnak, hogy milyen nagyszerű a készülék és milyen boldog a család. Pedig a hitel visszafizetése már gondot okoz, sőt a viták is maradtak, mint régen.
Igazi közösség csak a lelki közösség lehet. Egy jól működő közösség, pedig megvédi tagjait a bajtól, vagy segít őket a megoldásban. Hiszen EGYÜTT erősebbek vagyunk. Együtt több jó gondolatunk, okos ötletünk, több erőnk, hitünk, tudásunk van… Együtt jobban megy! Könnyebben boldogulunk, jobban haladunk! Így aztán nem marad más, mint felkészülni arra, hogy bármennyire is „megvilágosodtunk” már, akár milyen magas szinten is vagyunk, ha képesek vagyunk EGYÜTT-MŰKÖDNI, akkor segítségre számíthatunk embertársainktól is és így könnyebben teljesíthetjük életfeladatunkat, mindamellett, hogy több örömben és vidámságban telik majd az életünk.
Somogyi Péter
Lélekszerelő
