A cím egy nagyon fontos keresztény szabály, ha úgy tetszik törvény második fele. Ha ismerjük az elejét, akkor sincs könnyű dolgunk a megvalósításkor. Egy másik alaptörvény szerint: „Mint fent úgy lent, mint kint úgy bent.” Ha az igaz, hogy mint kint, úgy bent, akkor a fordítottja is. Mint bent, úgy kint. Nagyszerű dolog ez, bár sokszor elkeseríthet bennünket. Ezek szerint ugyanis, ha a környezetünkben megjelenik egy probléma, akkor az nagy valószínűséggel megtalálható bennünk is. Nagy valószínűséggel? Még kimondani is nehéz, hogy BIZTOSAN! Pedig így van! A jelenséget tükrözésnek is hívjuk.
A környezetünk tükrözi, a mi belső valóságunkat!
Sokan mondják az ezoterikus irodalomban, hogy aki önmagát nem tudja szeretni, az mást se. De ne merészkedjünk elsőre ilyen messzire. Induljunk ki abból, hogy az aki nem tud magában egyedül meglenni, aki nem viseli el a saját társaságát, az mással, azaz közösségben sem képes kiegyensúlyozottan létezni. Látszólag ez egy könnyedebb megállapítás, de valójában nem az.
Fiatal koromban rengeteg zenét hallgattam. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a nap 10 órájában biztosan szólt a zene. Tanuláshoz, olvasáshoz, reggeli és esti készülődéshez, sőt az elalváshoz is. Később a reggeli rádió hallgatás volt nagyon fontos. A zenehallgatás csökkent, majd szinte csak a kocsiban, az utazás idejére korlátozódott. Napjainkban pedig egyre többször veszem észre, hogy már a kocsiban is elfelejtem a zenét bekapcsolni és reggel is csendben készülök. Nagy változás ez, ahhoz képest, hogy valamikor sehová sem mentem walkman nélkül. Több városhoz, könyvhöz kötődik zenei élményem ebből az időből. Látszik, hogy valami megváltozott. Megnőtt a csend körülöttem. Csökkent a „zaj”. Növekszik bennem az igény a csendre. A csendben jobban lehet figyelni. Több érzés, gondolat tűnik fel. Ha merünk csendben lenni, figyelni, érdekes dolgokat tudhatunk meg a világról, és főleg magunkról. Ha többet tudunk magunkról, akkor jobban megismerjük magunkat. Az önismeret segíti a jó és helyes döntést. Tehát a csend hasznos. Segít! Legkönnyebben egyedül hozható létre, hiszen ilyenkor nincs aki hozzánk szóljon, nem tereli el a figyelmünket semmi rajtunk kívülálló dolog, vagy személy.
Az őszinteség mentén, csendben eljuthatunk egy olyan önismereti állapotba, hogy pontosan tudjuk, kik vagyunk, mi a jó nekünk, mi az amit nem szeretünk, mi az amiről tudjuk, hogy nem lenne jó, ha velünk megtörténne… Így könnyebb dolgunk van, ha a kezdetekkor megfogalmazott szabály, törvény szerint szeretnénk eljárni:
„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – Jézus Krisztus
A „mint kint úgy bent” szabály arra való, hogy segítségével, felismerjük a jeleket, amit magunknak küldünk. Felismerjük, azt, amivel még dolgunk van, amit ki kell simítanunk az életünkben, hogy ne torzítson a tükör. Ha ez megtörténik és az Isteni fényt, torzítás mentesen tükrözzük a világba, akkor képesek leszünk arra, hogy a legfőbb Krisztusi szabályt betartsuk: Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd meg mással!
Erre aztán sok gyakorlati példát is hozhatunk. A szerelmeskedés során szívesen teszünk a párunk kedvére. Nagyon nehéz a dolgunk, ha a másik fél sem tudja mi a jó neki, mit és hogyan szeret. Hogyan tudnak minket kényeztetni, ha mi sem tudjuk, mi okoz nekünk örömet, mi az ami számunkra izgató, mi fokozza gyönyörünket.
Ha magunknak nem engedjük meg, hogy pihenjünk, kikapcsolódjunk, akkor vajon a társunknak megengedjük-e majd? Megértjük-e egyáltalán a benne felmerülő igényt, az egyedüllétre, a csendes befelé fordulásra? Vagy azt várjuk majd tőle, hogy egyfolytában velünk foglalkozzon, minket ajnározzon. Ha magunk tudunk ünnepelni, ha értékeljük a teljesítményünket, akkor a másik fél erőfeszítéseit is a helyén kezeljük majd, megfelelő értéket tulajdonítva neki. Se egyik, se másik irányba nem esünk majd túlzásba.
Ha nem ismerjük magunkat és a saját igényinket, ha nem tudjuk, mi az amire vágyunk, mert mondjuk nem mertük megpróbálni és nem vagyunk abban biztosak, hogy igazán akarjuk, vagy nevetségesnek, értéktelennek tartjuk vágyainkat, akkor ez egy bizonyos önbecsülési problémát is mutat. Az önbecsülés, az önbizalomhiány megakadályozza, hogy a magunk kedvére tegyünk, vagy vágyainkat kifejezzük, és így más se lesz képes nekünk megadni amire vágyunk. Sajnos az „Érdemes vagy arra…” gondolatot a mai média teljesen kiforgatta. A „Mert megérdemled” szlogenné alakított verzió, kimondva és kimondatlanul, nem a kívánt önértékeléses, önismerettel teli, őszinte, a szabálynak megfelelő életet idézi meg, hanem az önző, másokon akár átgázolni is képes, vágyait bármi áron teljesítő, napjaink, magányos, hősét vetíti előre. Aki az anyagban fogant és annak foglya is maradt, távol minden Istenitől, magasztostól, szeretettelitől.
Az önbizalom hiányos embereknek a következő feladatot adom. Állj naponta kettőször 10 percet a tükör előtt. Meztelenül. Nézd meg ki vagy! Milyen a tested? Figyeld meg, tapogasd meg és barátkozz meg vele! Tudd, hogy a tested a társad ebben az életben. A társad. Hordoz, segít, fenntartja a földi létezéshez szükséges formát. Érzékszerveiden keresztül, örömet nyújt. A „meztelen” szó elhangzásakor kezdenek megriadni a fejlődni vágyók. Pedig az a minimum, hogy magunk előtt nem öltünk maszkot, „mezt”. A teremtésünknek megfelelően, önmagunkat vállalva kell odaállnunk, magunk elé.
A gyakorlatnak van egy további lépcsője. Ezt is javaslom mindenkinek, bár ekkor már igazán nagy a csend. A javaslat szerint, ha valakinek gondja van a szexualitásával, akkor szükségszerű, hogy a teste érintését, a vele való barátkozást olyan szemszögből is folytassa, hogy mi az ami tetszik, mi nem, mi izgató, mi fájdalmas, mi okoz örömöt, stb…? Ennek a folyamatnak része lesz, az is, hogy a gyakorló önmagát megismerve, örömöt is szerezzen magának. A hölgyek esetében ez sokat segít az orgazmus elérésében, a férfiaknál pedig a magömlés kontrollálásában. Az önmaga testét, a saját szexualitását ismerő felek, könnyebben jutnak el egy olyan összhanghoz a szeretkezés közben, amely lehetővé teszi a teljes összeolvadást, a teljességet. Az Isten közeli élmény csak abban az esetben jön létre, ha a felek úgy tudnak viselkedni, ahogyan a szerepük megkívánja és eközben saját határukat is elvesztve élik meg az eggyé válást. Ilyen esetekben a felek sejtjeikben érzik a másikat. Nem törődnek technikai részletekkel, nem vesznek el a fizikai megvalósulásban, hiszen jól ismerik magukat és egymást apró érintésekkel, érzésekkel irányítva élik a pillanatot. Egy átlagos, 5-7 perces szeretkezés alatt ez sok esetben lehetetlen. A szexualitásunkat magasabb szintre úgy emelhetjük, hogy az említett módon, önmagunkat és igényeinket megismerve kiteljesedett nőként, vagy férfiként lépünk az igaz szerelemben, szexuális kapcsolatra, közösen elérve az Isteni teljességet.
Havi témánk az „önkielégítés”. Rázós téma, mert nem merünk beszélni a szexualitásunkról. Pedig az írásomból látszik, hogy az „önkielégítés”, az „add meg magadnak…”, nem más, mint egy önismereti út. Az önismeret elengedhetetlen az önbecsüléshez vezető úton. Sőt, az is jól látszik, hogy az élet minden területén az Isteni törvénynek megfelelően, elkerülhetetlen. Bármiről tesszük fel a kérdést, tud-e valaki úgy szeretni, ha magát nem szereti, vagy tud-e valaki úgy bízni, ha magában nem bízik… Mindenhol arra a végszóra jutunk: …MINT ÖNMAGADAT! Azaz az összes területet érintve láthatjuk ennek az igazságát, persze a legrázósabbat a szexualitást is beleértve. Pedig erre a területre is igaz a szabály, éppen úgy, mint a többire.
Azt már rengetegszer tárgyaltuk, hogy hagyományunk szerint az Isten csak jót teremtett. El tudjuk-e azt képzelni, hogy a szeretkezés, ami jó, örömet okoz, az tilos dolog lenne? Elképzelhető-e az, hogy az út, ahogyan eljutunk addig amíg, az igaz szerelemben, szeretkezés közben elérhetjük a teljességet, egy Isten közeli állapotot, az az út bűnös? Nem hiszem, hogy bármi, ami az önismeretet segíti és másnak kárt nem okoz bűn, vagy nem kívánatos dolog lenne az Isten világában.
Így aztán bátran buzdítok mindenkit: Önismeretre fel! Mindenki induljon a számára feladatot tartogató irányba, ismerje meg önmagát, hogy egyenlő mértékben adhasson és kaphasson, mindenki örömére!
Somogyi Péter
Lélekszerelő
A környezetünk tükrözi, a mi belső valóságunkat!
Sokan mondják az ezoterikus irodalomban, hogy aki önmagát nem tudja szeretni, az mást se. De ne merészkedjünk elsőre ilyen messzire. Induljunk ki abból, hogy az aki nem tud magában egyedül meglenni, aki nem viseli el a saját társaságát, az mással, azaz közösségben sem képes kiegyensúlyozottan létezni. Látszólag ez egy könnyedebb megállapítás, de valójában nem az.
Fiatal koromban rengeteg zenét hallgattam. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a nap 10 órájában biztosan szólt a zene. Tanuláshoz, olvasáshoz, reggeli és esti készülődéshez, sőt az elalváshoz is. Később a reggeli rádió hallgatás volt nagyon fontos. A zenehallgatás csökkent, majd szinte csak a kocsiban, az utazás idejére korlátozódott. Napjainkban pedig egyre többször veszem észre, hogy már a kocsiban is elfelejtem a zenét bekapcsolni és reggel is csendben készülök. Nagy változás ez, ahhoz képest, hogy valamikor sehová sem mentem walkman nélkül. Több városhoz, könyvhöz kötődik zenei élményem ebből az időből. Látszik, hogy valami megváltozott. Megnőtt a csend körülöttem. Csökkent a „zaj”. Növekszik bennem az igény a csendre. A csendben jobban lehet figyelni. Több érzés, gondolat tűnik fel. Ha merünk csendben lenni, figyelni, érdekes dolgokat tudhatunk meg a világról, és főleg magunkról. Ha többet tudunk magunkról, akkor jobban megismerjük magunkat. Az önismeret segíti a jó és helyes döntést. Tehát a csend hasznos. Segít! Legkönnyebben egyedül hozható létre, hiszen ilyenkor nincs aki hozzánk szóljon, nem tereli el a figyelmünket semmi rajtunk kívülálló dolog, vagy személy.
Az őszinteség mentén, csendben eljuthatunk egy olyan önismereti állapotba, hogy pontosan tudjuk, kik vagyunk, mi a jó nekünk, mi az amit nem szeretünk, mi az amiről tudjuk, hogy nem lenne jó, ha velünk megtörténne… Így könnyebb dolgunk van, ha a kezdetekkor megfogalmazott szabály, törvény szerint szeretnénk eljárni:
„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – Jézus Krisztus
A „mint kint úgy bent” szabály arra való, hogy segítségével, felismerjük a jeleket, amit magunknak küldünk. Felismerjük, azt, amivel még dolgunk van, amit ki kell simítanunk az életünkben, hogy ne torzítson a tükör. Ha ez megtörténik és az Isteni fényt, torzítás mentesen tükrözzük a világba, akkor képesek leszünk arra, hogy a legfőbb Krisztusi szabályt betartsuk: Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd meg mással!
Erre aztán sok gyakorlati példát is hozhatunk. A szerelmeskedés során szívesen teszünk a párunk kedvére. Nagyon nehéz a dolgunk, ha a másik fél sem tudja mi a jó neki, mit és hogyan szeret. Hogyan tudnak minket kényeztetni, ha mi sem tudjuk, mi okoz nekünk örömet, mi az ami számunkra izgató, mi fokozza gyönyörünket.
Ha magunknak nem engedjük meg, hogy pihenjünk, kikapcsolódjunk, akkor vajon a társunknak megengedjük-e majd? Megértjük-e egyáltalán a benne felmerülő igényt, az egyedüllétre, a csendes befelé fordulásra? Vagy azt várjuk majd tőle, hogy egyfolytában velünk foglalkozzon, minket ajnározzon. Ha magunk tudunk ünnepelni, ha értékeljük a teljesítményünket, akkor a másik fél erőfeszítéseit is a helyén kezeljük majd, megfelelő értéket tulajdonítva neki. Se egyik, se másik irányba nem esünk majd túlzásba.
Ha nem ismerjük magunkat és a saját igényinket, ha nem tudjuk, mi az amire vágyunk, mert mondjuk nem mertük megpróbálni és nem vagyunk abban biztosak, hogy igazán akarjuk, vagy nevetségesnek, értéktelennek tartjuk vágyainkat, akkor ez egy bizonyos önbecsülési problémát is mutat. Az önbecsülés, az önbizalomhiány megakadályozza, hogy a magunk kedvére tegyünk, vagy vágyainkat kifejezzük, és így más se lesz képes nekünk megadni amire vágyunk. Sajnos az „Érdemes vagy arra…” gondolatot a mai média teljesen kiforgatta. A „Mert megérdemled” szlogenné alakított verzió, kimondva és kimondatlanul, nem a kívánt önértékeléses, önismerettel teli, őszinte, a szabálynak megfelelő életet idézi meg, hanem az önző, másokon akár átgázolni is képes, vágyait bármi áron teljesítő, napjaink, magányos, hősét vetíti előre. Aki az anyagban fogant és annak foglya is maradt, távol minden Istenitől, magasztostól, szeretettelitől.
Az önbizalom hiányos embereknek a következő feladatot adom. Állj naponta kettőször 10 percet a tükör előtt. Meztelenül. Nézd meg ki vagy! Milyen a tested? Figyeld meg, tapogasd meg és barátkozz meg vele! Tudd, hogy a tested a társad ebben az életben. A társad. Hordoz, segít, fenntartja a földi létezéshez szükséges formát. Érzékszerveiden keresztül, örömet nyújt. A „meztelen” szó elhangzásakor kezdenek megriadni a fejlődni vágyók. Pedig az a minimum, hogy magunk előtt nem öltünk maszkot, „mezt”. A teremtésünknek megfelelően, önmagunkat vállalva kell odaállnunk, magunk elé.
A gyakorlatnak van egy további lépcsője. Ezt is javaslom mindenkinek, bár ekkor már igazán nagy a csend. A javaslat szerint, ha valakinek gondja van a szexualitásával, akkor szükségszerű, hogy a teste érintését, a vele való barátkozást olyan szemszögből is folytassa, hogy mi az ami tetszik, mi nem, mi izgató, mi fájdalmas, mi okoz örömöt, stb…? Ennek a folyamatnak része lesz, az is, hogy a gyakorló önmagát megismerve, örömöt is szerezzen magának. A hölgyek esetében ez sokat segít az orgazmus elérésében, a férfiaknál pedig a magömlés kontrollálásában. Az önmaga testét, a saját szexualitását ismerő felek, könnyebben jutnak el egy olyan összhanghoz a szeretkezés közben, amely lehetővé teszi a teljes összeolvadást, a teljességet. Az Isten közeli élmény csak abban az esetben jön létre, ha a felek úgy tudnak viselkedni, ahogyan a szerepük megkívánja és eközben saját határukat is elvesztve élik meg az eggyé válást. Ilyen esetekben a felek sejtjeikben érzik a másikat. Nem törődnek technikai részletekkel, nem vesznek el a fizikai megvalósulásban, hiszen jól ismerik magukat és egymást apró érintésekkel, érzésekkel irányítva élik a pillanatot. Egy átlagos, 5-7 perces szeretkezés alatt ez sok esetben lehetetlen. A szexualitásunkat magasabb szintre úgy emelhetjük, hogy az említett módon, önmagunkat és igényeinket megismerve kiteljesedett nőként, vagy férfiként lépünk az igaz szerelemben, szexuális kapcsolatra, közösen elérve az Isteni teljességet.
Havi témánk az „önkielégítés”. Rázós téma, mert nem merünk beszélni a szexualitásunkról. Pedig az írásomból látszik, hogy az „önkielégítés”, az „add meg magadnak…”, nem más, mint egy önismereti út. Az önismeret elengedhetetlen az önbecsüléshez vezető úton. Sőt, az is jól látszik, hogy az élet minden területén az Isteni törvénynek megfelelően, elkerülhetetlen. Bármiről tesszük fel a kérdést, tud-e valaki úgy szeretni, ha magát nem szereti, vagy tud-e valaki úgy bízni, ha magában nem bízik… Mindenhol arra a végszóra jutunk: …MINT ÖNMAGADAT! Azaz az összes területet érintve láthatjuk ennek az igazságát, persze a legrázósabbat a szexualitást is beleértve. Pedig erre a területre is igaz a szabály, éppen úgy, mint a többire.
Azt már rengetegszer tárgyaltuk, hogy hagyományunk szerint az Isten csak jót teremtett. El tudjuk-e azt képzelni, hogy a szeretkezés, ami jó, örömet okoz, az tilos dolog lenne? Elképzelhető-e az, hogy az út, ahogyan eljutunk addig amíg, az igaz szerelemben, szeretkezés közben elérhetjük a teljességet, egy Isten közeli állapotot, az az út bűnös? Nem hiszem, hogy bármi, ami az önismeretet segíti és másnak kárt nem okoz bűn, vagy nem kívánatos dolog lenne az Isten világában.
Így aztán bátran buzdítok mindenkit: Önismeretre fel! Mindenki induljon a számára feladatot tartogató irányba, ismerje meg önmagát, hogy egyenlő mértékben adhasson és kaphasson, mindenki örömére!
Somogyi Péter
Lélekszerelő
