Bár társadalmunk és szokásaink is jelentősen megváltoztak az utóbbi 100-150 évben, mégis vannak olyan hajtóerők bennünk, amelyek látszólag ellenállnak a változás szavának. Akár mi történik velünk, többségünk, amíg meg nem találja, keresi a számára ideális, vagy annak hitt társat. Keressük, szüntelen. Keressük, akár hányszor is csalódunk, újra meg újra. Vajon miért ez a szüntelen késztetés, mi az oka annak, hogy rengeteg csalódás, és veszteség után is képesek vagyunk újra belevágni?
Elég régről, az idők kezdeténél régebbről kell megközelítenünk ezt a kérdést. „Kezdetben vala az Ige, és az Ige Isten vala.” Mondja a biblia. Nem tér el ettől egy teremtéstörténet sem. Mindegyik azt állítja, hogy legelőbb, mindenek előtt csak egy valami létezett. Én Istennek hívom. Einstein elmélete szerint az energia volt. (E=m*c2) Lényeges, hogy ez a valami, valaki, akit én innen Istennek hívok, létezett, majd megteremtette a világot. Felmerül a kérdés, vajon az Isten miből teremtette a világot? Abban az esetben, ha elfogadjuk, hogy csak Ő létezett. Semmi más nem létezett, egyedül csak Ő. Egyszerű a válasz: Önmagából. Mit jelent ez számunkra? Minimum azt, hogy minden és mi is Ő belőle valók vagyunk! Istenből valók vagyunk! Ebből következően a következő kérdésre is egyszerű a válasz. Mi a különbség a profán és a szakrális tér között? (Profán tér=Isten nélküli tér, Szakrális tér= Istennel telített tér) Megállapíthatjuk, hogy nincsen különbség! Ugyanis, ha Isten Önmagából teremtette a világot és minden belőle való, akkor nincsen olyan szeglete a világnak, ahol Ő, az Isten nincsen jelen! Így aztán hiába kábítjuk magunkat azzal, hogy csak a templomban, vagy meditációban van jelen. Mindig JELEN van, az életünk minden pillanatában. Semmit sem változtat ezen, az a tény, hogy közülünk csak kevesen képesek ezt folyamatosan érzékelni. Persze gyakorlással, odafigyeléssel mindannyian elsajátíthatjuk ezt az érzékelési képességét. Ha végig gondoljuk, hogy minket a saját hasonlatosságára teremtett, hogy uralkodjunk a világ felett, akkor kétség sem férhet a képességeinkhez. De, egyenlőre az is elég lehet, ha tisztában vagyunk ezzel a ténnyel.
A teremtés során, a 6. napon, (maradunk a bibliánál) megteremti az embert. Nem a férfit, az embert! A saját hasonlatosságára, hogy uralkodjék a világ felett! Tehát létezik az ember, de vajon olyan-e mint mi most. NEM! Ugyanis a pihenő nap után az Isten látja, hogy az ember unatkozik és kiveszi a bordáját álmában és abból megteremti a nőt. Ami visszamarad az lesz a későbbiekben a férfi. Azért, hogy jobban lássuk mi is történt valójában, Enoch könyvét hívjuk segítségül. Enoch könyve szerint az Úr ketté szakítja az embert, nővé és férfivá. Ketté! Két féllé! Éppen mint a magyar nyelv mondja: FELE-SÉ-GEM, vagy FÉRJEM=FELEM. Szóval ketté, két féllé. Egyenlővé, hiszen egyik fél sem több a másiknál, éppen csak egy fél! Nos, ezt a felünket keressük szüntelen. Életeken át, társról társra. Abban aztán megoszlanak a vélemények, hogy az adott életünkben lehetséges-e megtalálni az igazi társunkat. Sokak szerint nem is létezik. Vannak akik a szabad kapcsolatokban hisznek, szerintük bárkivel tudunk együtt élni és bárki lehet a társunk. Én azon az állásponton vagyok, hogy igenis van társunk, amolyan igazi társ. De nem minden életünkben találkozunk a másik felünkkel. Lehet az is, hogy csak egy fejlődési szint elérése után lehetséges találkozni vele. Számomra nem kétséges, hogy jelen életünkhöz is kapunk, ebben az életünkben a másik fél érzetét keltő párt, akivel megélhetjük az Isteni teljességet. Így nyugodtan bízzunk ebben és ne adjuk fel az őszinte álmainkat. Jön a lehetőség és találkozunk az igazival.
„Megélhetjük az Isteni teljességet” – írtam az előbb. Azért mondom ezt, mert manapság egyre többen vallják, hogy Isten felé haladnak. Céljuk elérni az Isteni minőséget. Ha a teremtés mentén lépegetünk, akkor az nyilvánvaló, hogy az Isten felé vezető úton az első, biztosan a teljesség élményét adó, elérendő állapot a férfi és a nő egysége. Szerencsére a fizikai jellemzőink is állandóan emlékeztetnek erre. Hiszen nekünk férfiaknak kilóg, nő társainknak meg belóg. Ha valaki megélte már az igaz szerelemben a közös gyönyört, az összeolvadást, akkor tudja milyen lehet az Isteni teljességben feloldódni. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a legkönnyebben elérhető teljesség az amit az igaz szerelemben társunkkal megélhetünk. Természetesen ennek is vannak minőségi szintjei, amelyet a kapcsolat őszintesége, a tisztelet, a szeretet mértéke és az odaadás határoz meg. A legfontosabb, hogy tudjuk, LÉTEZIK! Tehát érdemes várni rá, tenni érte.
Megállapítottuk, hogy a folytonos keresés okát a kezdeteknél kell keresni. Megtaláltuk. Most már csak azt kell megfigyelni, hogy mit kell tennünk a párkapcsolati teljesség eléréséhez. Ha a vágy, a teljességre olyan régi, akkor feltételezhetjük, hogy a megoldást is hasonló távlatokban kell elkezdeni keresni. Óva intek mindenkit, attól, hogy az utóbbi 100-150 év történéseinek a tükrében akarjon megoldást találni évmilliós késztetések megoldásához. Minden bizonnyal a megoldások is éppen olyan régiek, mint maga a probléma. Természetesen nem tudunk évmilliós iratokra hivatkozni, de vannak hagyományok, kultúrák, ahol őrzik ezeket a régi, sokszor értelmetlennek tűnő módszereket. Ha meg tudjuk fejteni a nő és a férfi titkát, feladatát és azt napjainkba is át tudjuk ültetni, akkor jó eséllyel indulhatunk el a társunk megtalálásának útján.
Ha nem felejtjük, hogy a férfi és a nő ketten egy EGÉSZ, és hogy egymás nélkül nem élhetik át a teljességet, akkor már csak magunkat kell a megfelelő szerepünk szerint felkészíteni a másik felünk érkezésére. Valójában a szerepek kérdésében az ősi kultúrák egyet értenek. Mi azt igazoljuk, hogy a magyar hagyomány követésével is segítséget kapunk utunkhoz. A hagyomány követésén nem a hagyomány őrzését és másolását értjük. Arra gondolok, hogy a hagyományos értékek mentén, annak gerincén alakítjuk ki új, állandóan változó világunk kihívásainak is megfelelő magatartásunkat, amely az alapok megőrzése mellet elég rugalmas ahhoz, hogy a változás próbáját kiállja. Így elkerülhetjük a vak és buta másolást vagy a spanyolviasz feltalálásának esetét. Figyelemmel és őszinteséggel alakíthatjuk magunkat úgy, hogy tényleg találkozzunk a másik felünkkel, vagy legalább az ez életi útitársunkkal. Ne feledjük, mindannyian Istenből valók vagyunk! Mindenhol és mindig jelen van, így nem érdemes magunkat sem becsapni. Hiszen csak mi magunk leszünk kevesebbek az önálltatás által.
