Több olyan esettel találkoztam mostanában, amelyek megkövetelik, hogy szóljak pár szót a gyermekbetegségekről.
Azt talán páran már elfogadják, hogy a betegség jelzés a hibás viselkedésünkkel kapcsolatban, következménye valami érzelmi sérülésnek, amit nem tudtunk feldolgozni. De azt nehezen képzelik el, hogy egy 2 éves gyermeknek milyen hasonló baja lehet. És ha van is, hogyan lehet azt megtudni, hiszen még nincs birtokában annak a kommunikációs rendszernek amely alapján jól megérthetnénk őt.
Tudni kell, hogy egy gyermek 21 éves korára képes teljesen elszakadni a szüleitől. Bizonyos nézetek szerint például 21 éves korukig az anya bizonyos finom testeit használják még. De ebbe nem szeretnék most belemenni. Fogadjuk el azt, hogy a gyermek nem független a szüleitől, úgy 21 éves koráig.
Mindegyik gyermekre jellemző, hogy valamelyik szülőjéhez jobban kötődik. Megállapítható, hogy amelyikhez jobban kötődik, azzal mélyebb a lelki, érzelmi kapcsolata. Ismerjük azt a szülői viselkedésmintát is, mely szerint, ha a szülőnek egészségi problémája van, halogatja az orvoshoz menetelt. Amennyiben viszont a gyermek betegszik meg, azonnal rohan fűhöz-fához, hogy megoldást találjon a bajra.
Valószínűleg ezért is alakult ki az, hogy a gyermek sok esetben, de főleg kisebb korában a szülő helyett betegszik meg. Nem a saját érzelmi sérülését igazítja betegséggel, hanem a szülő problémája miatt betegszik le. Mivel a szülő nagymértékben azonosul a gyermekkel, így rajta keresztül, az ő gyógyulásán keresztül feldolgozza a saját problémáját is.
Így gyerekbetegség esetén, nincs más dolgunk, mint a hozzá közelebb álló szülő életét megvizsgálni. Fontos persze az is, hogy a gyermek sokszor tükröt tart felénk, mutatva hibáinkat. A két dolog segítségével viszonylag könnyedén feltárhatjuk a betegség okát.
Sikerült már krónikus fájdalmat úgy elmulasztani egy gyereknél, hogy soha nem is találkoztunk. A szülő problémáját egy beszélgetés alatt kiderítettük és megoldáshoz jutottunk. A módszer szülői alkalmazása után a krónikus fájdalom elmúlt a gyermeknél. Megdöbbentő, de az eredmények ezt mutatják.
Nagyon komoly tévedése az is a szülőknek, hogy gyermek ezt vagy azt még nem tudhatja. Vegyük végre tudomásul, hogy a gyerek még az Isten tenyerén él. Nem hogy nem tudna dolgokat, ő az aki még tisztában van a világ működésével, az Isteni renddel. Persze ez nem a mi, mai, mű világunkra igaz, amelyben úgy teszünk, mintha nem lenne Isten, sőt Isteni rend sem létezne. Hanem az igaz világra.
Leginkább csak tanulhatunk gyermekeinktől!
Meggyőződésem az is, hogy a válást sem azért viselik nehezen a gyerekek, mert rádöbbennek, hogy anyu és apu nem szereti már egymást, hiszen ezt ők régen észrevették. Régóta tudják, hogy a szüleik között megváltozott valami. De azt látják, hogy minden megy tovább, a régi kerékvágásban. Váláskor, főleg azt nem értik, hogy az adott helyzetben, amely nem más mint az egy-két évvel ezelőtti, amióta minden megváltozott a szülők között, miért kell elhagyni az egyik szülőjét, hiszen eddig is jó volt így, miért nem maradhat minden a régiben. Ezért gondolják, hogy miattuk van, ők a hibásak, hiszen a szülők között egy ideje nem változott semmi. Már rossz a viszonyuk egy ideje. Eddig még sem kellett válni. Teljes bennük a zavar.
Jól tesszük, ha nem ügyelünk másra, minta arra, hogy a félelmeinket ne tanulják el és az Isten hitüket se vegyük el tőlük! Nem helyes, ha félelmeinket, csalódásainkat bele plántáljuk a gyerekünkbe, mintegy programot készítve számára, hogy ő is megélje ugyan azt.
Nehéz sorsot szánunk azon gyermekünknek, akit az egyik szülő nevével látunk el ebben az életben. Ugyanis a szülő nevének teljes rezgését, életének problémáit is viszi majd a gyerek tovább. Jó, ha legalább az egyik neve más. Pl.: Ha az anya nevét kapja a leány, de a vezetékneve nem az anyáé, hanem az apáé, akkor az már rendben van. Ugyanis, a változó rész más rezgést és új lehetőségeket hordoz a megoldások területén is. Azt se feledjük, hogy minden név a rezgésén kívül, feladatot is hordoz. Nem mindegy hát, hogy milyen nevet adunk nekik!
