Azt hiszem, némi magyarázattal tartozom. A cím nem változik és sokszor a szerepek, amiről a címben szó van, sem kapnak karakteres figyelmet. Ennek ellenére nem változtatok a címen, mert meglátásom szerint az itt elhangzó dolgok, mind segítik a közös élet létrehozását, a kapcsolatok teljessé tételét, úgy hogy közben a saját feladatunk is egyre világosabbá válik.
Az előző hónapban megbeszéltük, hogy minden kapcsolat több fejlődési kört ír le. Felülről tekintve kört, oldalról tekintve pedig egy spirál vonalat látunk, ha a kapcsolat menetét vizsgáljuk. Maga ez a fejlődés, egy folyamatos változás. Éppen, mint az élet maga.
Tudjuk, hogy a sejtjeink legkésőbb 7 évente teljesen kicserélődnek. Vannak gyorsabban cserélődő sejtjeink, de ennyi idő alatt biztos a megújulás. Ebben az esetben érthetetlennek tűnik a maga az öregedés. Azt kell feltételeznünk, hogy a megújult sejtek nem regenerálódnak teljes mértékben. Soha nem lesznek pont ugyan olyanok, mint a régiek, hiszen akkor tényleg nem öregednénk. A mondás így szól: „Nem lehet ugyan abba folyóba kétszer belelépni.” Valójában az élet is így működik. Folyamatosan változik. Pillanatról pillanatra. Pont ezért mondjuk el minden alkalommal, hogy a jövőről szóló jóslások csak egy lehetséges jövőt mutatnak. Az élet szövete olyan, mint egy mátrix. Bárhol változik benne valami, az kihatással van mindenre. Mindent megváltoztat. Pontosan ezért van az, hogy bőven elég magunkat megváltoztatni, hiszen az kihatással van az egész környezetünkre. A környezetük pedig segít minket abban, hogy megtudjuk, miben és mit kell megváltoztatnunk. Az „amint kint úgy bent” gondolata rávilágít arra, hogy hogyan is állunk mi saját magunkkal. Ha megnézzük, milyen a környezetünk, akkor megállapíthatjuk, hogy mi folyik a bensőnkben. Mi az ami diszharmonikus bennünk, mi az ami éppen ezért nem is tetszik nekünk, nem való nekünk és ezért célszerű lenne megváltoztatni. Hangsúlyosan igaz ez akkor, ha kapcsolatban élünk. A társunk „jó tükör” nekünk. Úgy viselkedik. Megmutatja, hol a hiba. Azok a tulajdonságok, amik benne zavarnak minket, azok olyan tulajdonságok, ami minket is zavar magunkban. Tehát, a dolog egyszerű. Ha látjuk a társunkon, hogy rendetlen és ez zavar minket, akkor ideje elgondolkodnunk azon, vajon, mi miben vagyunk rendetlenek. Amikor rájövünk és megváltoztatjuk magunkat, akkor érdekes módon megváltozik ő maga is. Megállapíthatjuk, hogy ha mi harmóniában élünk, akkor a kapcsolatunk is harmonikus lesz. Persze ez nem jelenti azt, hogy bárkivel teljes életet élhetünk, nem számít ki az. Akkor sem, ha ezen elv szerint, ha mi harmóniában vagyunk ő is abban lesz velünk. De az igaz, hogy a mi harmóniánk, egy olyan társat vonz, aki passzol hozzánk, passzol a harmóniánkhoz. Ha megéljük nőiességünket, akkor férfias férfi kerül mellénk. Ha férfiasan viselkedünk, akkor nőies, tutyi mutyi alak lesz a társunk. Amire igény van, amiben hiány van oda keletkezik a pótlás, a megoldás, a teljesség kialakulását segítve. Azt hiszem ez már elhangzott: „A nő védtelensége eredményezi a férfi felelősségvállalását”. A mindent megoldó nő mellé ténylegese csak szexpartner keletkezik. A tökéletesen házias férfi, aki el is veszik a szerepben (ami nem az övé), egy fiús, irányító hölgyet vonz. A tudatosságról már beszéltünk. Az egyedül álló férfi vagy nő, kényszerből megteszi azt, hogy a másik feladatát is elvégzi, de arra figyel, mi a dolga. Tudatában van, hogy ha jön majd a másik fél, akkor ez az ő dolga lesz. Tudatosan készül rá, hogy elengedje a feladatot vagy fenntartja magában a tudatot, miszerint ez nem az ő dolga és le is mond róla, ha itt az ideje. Ezt a férfiak könnyebben megteszik, hiszen a házimunkáról és egyéb hasonló dolgokról, könnyen lemond, mert mindig érzi, hogy ez nem a sajátja. Nehezebb ez a hölgyeknek, hiszen az irányítást átadni, amit már megszokott, mely szerint ő a saját maga ura, azt nehéz letenni. Nehéz, annál is inkább mert a környezet azt harsogja, „a sikeres ember kézbe veszi sorsát”, irányít. De már tudjuk, hogy a kettő az több, jobb eséllyel indul az Isten felé vezető úton, főleg, ha a teljességet is létre tudják hozni közösen.
A saját fejlődésünk az egy folyamatos változás. A változás irányát, életünk jelenlegi helyzetét jól mutatja a környezetünk, különösen a párunk. De vajon mindegy-e kit választunk magunk mellé, hiszen tükrözni mindenki tud és fog. Véleményem szerint nem mindegy. A tükrök között is van finomabb, számunkra jobban „hangolt”, érzékenyebb, amelyik többet mond, segít nekünk. Amikor egy kapcsolat kialakul, a felek eldöntik, hogy közösen mennek tovább, ilyenkor létrejön a közösségüknek a szellemisége és az a keret amiben mozognak majd a közös életük során. Én ezt egy körnek, gömbnek (ha térben akarjuk látni) képzelem. Azzal, hogy közös célokat határoznak meg, irányt is adnak ennek a körnek, gömbnek. A kapcsolatban addig nincs komoly baj, nagy feszültség, amíg a felek, akár már mint férj=fél és fele-ség, az előre, az általuk meghatározott cél felé mozgatják a közösségük gömbjét és ez a gömb halad. Azt tudjuk, hogy az univerzumban, nincs helyben állás. Vagy előre vagy hátra haladunk. Vagy fejlődünk, vagy visszafejlődünk. Így tehát ennek a közösségnek, amit a férfi és a nő alkot, előre kell haladnia. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a fel-ek, egy meghatározott időintervallumon belül hasonlóan és az előre meghatározott, vagy a közben közös akarattal megváltoztatott irányba fejlődnek, változnak. Ez nem jelent folyamatos azonos utat. De a közösség körén belül kell úgy fejlődni, változni, hogy a kör ne szakadjon szét, és az egész a kitűzött cél felé haladjon. Könnyen előfordul, hogy míg az egyik fél fejlődik, a másik megreked, visszalép, nem előre halad. Ez egy adott időegységen belül nem okoz gondot. Csak akkor ha az egyik megtorpanása, már a közösség haladását is akadályozza, úgy, hogy a másikat is visszahúzza. Ezt nem lehet sokáig csinálni, mert a visszatartott fél, vagy a lemaradó, el kezdi rosszul érezni magát. Ha huzamosabb ideig nem tudnak felzárkózni, vagy az élet rendje (a folyamatos változás) ellen, nem fejlődhetnek tovább, akkor a közösség köre szétszakad, a közös megszűnik és jön a szakítás. A tudomány nyelvén az ilyen rendszereket inercia rendszernek hívják. Ez egy olyan rendszer, amelyben a résztvevők egymáshoz való viszonya az állandó, míg a rendszer összes szereplője folyamatosan változó.
Azt tanácsolom, hogy az életünk során ne mást, mint VÁLTOZÓ TÁRSAT válasszunk magunknak. Figyeljünk arra, van-e közös cél, van-e képességünk együtt változni, alakulni, abba a bizonyos EGY irányba, amit persze együtt, közösen meg is változtathatunk! Tudunk-e egymáson segíteni, ha a másik lemarad a változásban?! Képesek vagyunk–e áldozatot hozni, hogy a másikat bevárjuk, vagy erőfeszítést tenni, hogy őt utolérjük?! Van-e bennünk akkora tisztelet, szeretet, hogy mindezt megtegyük, a mi közös célunkért, az Isten felé haladásért, a változásért, a tanulásért, amely az élet alapja?! Ha nincs, ne vágjunk bele, bármily édes is a pillanat!
Somogyi Péter
Lélekszerelő
